Eljárás indult a férfi ellen, aki miután bántalmazta feleségét, elbarikádozta magát Patonyréten

rendőrség kk

A férfinél fegyverek is voltak, emiatt kommandósok is kivonultak a házhoz.

Amint arról korábban beszámoltunk, szombaton egy férfi barikádozta el magát Patonyréten. 

A rendőrség kedden számolt be az eset előzményeiről, amely szerint az ötvenéves somorjai férfi a szomszédai házába ment, ahol bántalmazta 41 éves feleségét. A férfi az ottlakók többszöri felszólítása ellenére sem hagyta el a házukat, mígnem egy másik férfivel is összetűzésbe került. A ház elhagyását követően az utcán folytatódott kettejük konfliktusa, ahol az ötvenéves támadó azzal fenyegette meg 39 éves szomszédját, hogy megöli őt. Ezután az idősebb férfi a saját házába zárkózott, a sértettek pedig értesítették a rendőröket.

A rendőrségi tárgyalóknak nem sikerült rábírniuk a férfit arra, hogy elhagyja a házat, miután pedig a gyanú szerint a férfinek fegyvere is lehet, kommandósokat is riasztottak a helyszínre. 

A férfi végül önként hagyta el a házat, a rendőrök pedig őrizetbe vették. 

Az ügyben illetékes dunaszerdahelyi nyomozó magánlaksértés, életveszélyes fenyegetés és garázdaság miatt indított eljárást a gyanúsított ellen, egyúttal indítványozták vizsgálati fogságba helyezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?