Elismerik az okleveleket

Pozsony/Rozsnyó. A Művelődési Akadémia pozsonyi központja állásfoglalást tett közzé azzal kapcsolatban, milyen is a viszonya a külföldi székhelyű főiskolákkal, amelyek konzultációs kirendeltséget létesítettek Szlovákia területén.

Pozsony/Rozsnyó. A Művelődési Akadémia pozsonyi központja állásfoglalást tett közzé azzal kapcsolatban, milyen is a viszonya a külföldi székhelyű főiskolákkal, amelyek konzultációs kirendeltséget létesítettek Szlovákia területén. Ezt azért tartotta fontosnak, mert az oktatásügyi miniszter szerint jogtalan tevékenységet folytatnak azok az intézmények, amelyek olyan külföldi egyetemekkel és főiskolákkal működnek együtt, amelyeknek nincs akkreditációjuk az országban. Rozsnyón a helyi Művelődési Akadémiát is ez a vád érte, ezért az állásfoglalás ennek a védelmében is szól.

E szerint a művelődési akadémiák csak olyan külföldi oktatási intézményekkel dolgoznak együtt, amelyeknek az adott külhoni országban van engedélyük, és az általuk kiadott oklevél az államok közötti szerződés alapján Szlovákiában is érvényes. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a művelődési akadémia nem főiskola és nem is ad ki főiskolai vagy egyetemi szintű oklevelet. Szerződéses viszonyban áll azonban az adott külföldi oktatási intézménnyel, és segít a tanulással kapcsolatos szervezési és adminisztrációs kérdésekben, valamint szeretné kiszélesíteni a hazai állampolgárok továbbtanulási lehetőségeit. Az ilyen külföldi főiskolák és egyetemek lehetővé teszik, hogy a diákok odahaza, a modern technika vívmányait is felhasználva (e-learning), munka mellett is tanulhassanak. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a tanulás túllépett a nemzeti kereteken, és ma már számos tengerentúli és európai egyetemnek több százezer hallgatója van a világ minden részéről. Majd így folytatja: a modern iskola megy a diák után, és nem fordítva. Szlovákia aláírta a bolognai deklarációt, a lisszaboni konferencia záradékát, a memorandumot a továbbtanulásról és az államközi szerződéseket az oklevelek kölcsönös elfogadásáról, és ma már teljes jogú tagja az európai közösségnek. Az állásfoglalás figyelmeztet, hogy ne építsünk egymás közé falakat, inkább kapcsolódjunk be együtt az egységesülő Európa életébe.

Az állásfoglalás végén ez áll: azoknak, akik még mindig nem hisznek, a külföldi egyetemeken szerzett oklevelek elismerését a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma, az iratok egyenértékűségét vizsgáló központja végzi (www.uips.sk). Ott megtudhatja mindenki, hogy azon főiskolák által kiadott oklevelek, amelyekkel a hazai művelődési akadémiák együttműködnek, Szlovákiában elismertek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?