Elindult a szavazás a galántai részvételi költségvetés projektjeire

GA-részvételi költségvetés-szavazás
GALÁNTA |

Elindult a szavazás Galántán azokra a projektekre, amelyekre a részvételi költségvetésből kaphatnak támogatást az igénylők. Szavazni a városi hűségkártya segítségével lehet július 7-ig.

Idén először nyitotta meg Galánta azt a lehetőséget a helyi lakosok és szervezetek számára, hogy 5 ezer euró támogatást igényelhetnek a városi költségvetésből saját projektjeik megvalósítására. A részvételi költségvetésre 25 ezer eurót különített el az önkormányzat, így a legtöbb szavazatot kapott öt pályázat kapja meg a támogatást. A projekteket május 9-ig kellett a városi hivatalba eljuttatni. Összesen hét pályázat érkezett be, de az egyik igénylő visszavonta a kérelmét. A városi hivatal alkalmazottai, köztük a pályázati bizottság tagjai a városházán fogadták a hat pályázót és tartottak részletes tájékoztatást a további lépésekről. Júlia Gálová, a program facilitátora felolvasta a beadott projektek címét és felkérte az igénylőket, részletesen mutassák be az elképzeléseiket, illetve az aktivitásukat. 

Négy szakterületen lehetett a támogatást kérvényezni, mégpedig az építészet, a környezetvédelem, az oktatás, kultúra, sport, valamint a szociális- és egészségügy területén. Az egyik kérvényező Együtt teremtjük magunkat címmel élményalapú-kreatív tanfolyamokat szervezne gyerekeknek, három korcsoportban: 4-6, 6-8 és 9-12 évesek számára. Egy másik kérvényező fenntartható és hatékony öntözőrendszert szeretne kialakítani a galántai közterületeken, amely minimalizálja a víz- és energiafogyasztást, miközben javítja a város zöldterületeinek minőségét és esztétikai megjelenését. A következő projekt a Gejza Dusík nevét viselő alapiskola átriumában kialakítandó szabadtéri tanteremről szól, amely a tanulók oktatási folyamatának feltételeit hivatott javítani. Az SNP téri alapiskola pihenő- és olvasósarok kialakítására kért támogatást, a nemrég megalakult diákparlament pedig a szervezet logójának elkészítésére írna ki versenypályázatot a gyerekek számára. A diákparlament így szeretné elérni, hogy a lakosok tudatába kerüljön, hogy már Galántán is létezik ilyen szervezet. A Pro Galanta Polgári Társulás olyan szemináriumok szervezésére kéri a támogatást, amelyekkel segíteni tudna a helyi lakosoknak, főleg a fiataloknak új vállalkozások elindításában és a meglévők fejlesztésében, hogy megfékezze a lakosság elvándorlását és segítse a polgárokat a helyi munkaerőpiacon. A projektek részletes leírása megtalálható a város weboldalán. 

A nyilvános ülést követően a városházán zárt ülést tartottak, amelyen a projektjavaslatokról maguk a kérvényezők szavaztak nyilvános tanácskozás keretében, vagyis maguk a pályázók értékelték egymást. Mindenki 1-5 pontot adhatott a többi projektre, a sajátját nem értékelhette. A pontozást 40%-os súlyozással veszik figyelembe a végleges eredményhirdetésnél, a közönségszavazatokat pedig 60%-os súlyozással. Utóbbiba minden galántai lakos bekapcsolódhat, akinek van GalaKARTA hűségkártyája. A digitális kártya tulajdonosai a virtuális pénztárcán keresztül, az ott található linken szavazhatnak, a műanyag kártya tulajdonosai pedig a kártya számával, amely a QR-kód alatt található. Minden lakos csak egyszer szavazhat, legalább négy, legfeljebb hat projektre adhatja le a voksát július 7-ig.

A városházán szervezett tájékoztató végén Galánta polgármestere, Kolek Péter kiemelte, amikor elindították a részvételi költségvetés lehetőségét, nem gondolta volna, hogy mennyi remek ötlettel állnak elő a lakosok. Minden jelenlévőnek megköszönte az igyekezetét, hogy Galánta jobb és szebb hellyé váljon, illetve azt kívánta, hogy a projektjeiket úgy tudják megvalósítani, ahogy elképzelték. Mária Kilácskóová városi szóvivő azzal egészítette ki, hogy mától elindult a szavazás, amelyről minden fontos tudnivaló megtalálható a város honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?