Elhunyt Győry Szilveszter, a Rózsák Atyja

A rózsák atyja, Győry Szilveszter (1934-2024) élt 89 évet (Fotó: Somogyi Tibor)
Dunaszerdahely |

Életének 89. évében elhunyt Győry Szilveszter, a „Rózsák Atyja”. Fia, Győry Attila péntek este tette közzé a hírt és azt is, hogy mikor lesz a búcsúztatója.

2023. február 27-én kedd délután 2 órakor temetik a dunaszerdahelyi temetőben Győry Szilvesztert, valamikori hajógépészt. Halálának oka agyvérzés volt, majd az estés, amit agyrázkódás követett.

„Aludt, amikor rátaláltak, bevitték a kórházba, de sajnos nem ébredt már fel. Belealudt a sérülésbe”

– osztotta meg lapunkkal fia, Győry Attila. Egy korábbi sztrók miatt állandó felügyelet mellett élt, az agyvérzésre azonban ők sem tudtak elég gyorsan reagálni.

Rózsáit szívéhez közel álló személyekről és tárgyakról nevezte el (Forrás: Győry Attila)

A rózsák nevei

Győry Szilveszter élete során több száz különleges rózsafajtát nemesített és nevezett el. Azokról az emberektől, illetve tárgyakról nevezte el őket, akik és amik nagyon fontosak voltak számára. Így lett saját rózsája lányának, Tündének, fiának Attilának és szeretett unokáinak, Sárának, Imolának és Anna Borókának. Sőt, menye, Andikó és veje Gyuszi is saját rózsákkal büszkélkedhet. Az általa nemesített rózsák neveinek listázásakor további családtagokra, életének meghatározó személyiségeire, településeire is derül fény. Így kapott rózsát többek között egy nagyszombat megyei püspök, egy költő, vagy egy gőzhajó is.

Élet a hajón

Életének meghatározó szakasza volt az a 40 év, melyet hajózással töltött, hajógépészként. A kedvenc gőzhajójáról elnevezett rózsája arra az időszakra emlékeztette, amikor embert próbáló körülmények között dolgoztak.

„Elképesztő volt a szellemi tudása, a memóriája, s lám – egykori iparistaként – külön bejáratú belépése volt a gépek világába, szószerint értette a gépek nyelvét, s miközben ménkű nagy hajómotorokat bütykölt hajógépészként, filozófiát olvasott, s a versek világában lazított”

– olvasható fia, Győry Attila, dunaszerdahelyi író, könyvterjesztő búcsújában közösségi oldalán.

Szenvedélyes kedvtelés

Győry Szilveszter a rózsák gyűjtése és nemesítése mellett különleges fűszerek, zöldségfélék szakértője és termelője is volt. Saját bevallása szerint csupán „kedvtelésből” foglalkozott rózsákkal, azonban több mint 700 fajta rózsát jegyez, ami az országban a legtöbb fajtát számláló magángyűjtemény. Neki köszönhetők az első szlovákiai nemesítésű talajtakaró rózsák.

Tovább él Dunaszerdahelyen

A dunaszerdahelyi Rózsakert kialakításáról még 2016-ban született döntés, amikor is Antal Ágota független képviselő a Rózsaligetben kialakítandó 17 áras területet kertté alakítására tett javaslatot a város képviselő-testülete előtt. Indítványozta, hogy az addig füves területet Győry Szilveszter saját rózsáiból ültessék be, melyek mellett padokkal és járdával tegyék még kellemesebbé az ottlétet. A projekt megvalósult, azóta több mint 150 fajta, saját nemesítésű rózsát ültettek ide Győry Szilveszter gazdag gyűjteményből. A szemet kápráztató, évről-évre növekvő színpompás rózsák rikító szépségükkel azóta is nagy örömet okoznak az arra járóknak és okoztak gondozójuknak egyaránt.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?