Elhallgatott a zenélő ház

zenélő ház
Párkány |

Ma   délelőtt 11 órakor elhallgatott a zene a Kossuth utcai zenélő házban – értesültünk a környéken lakóktól. Áramkimaradás volt az utcában, ami után már nem kapcsolt vissza az automata lejátszás. 

Nothart Évát, a ház tulajdonosát, aki 16 éven át azzal terrorizálta a szomszédságában élőket, hogy reggel hattól este 10-ig megszakítás nélkül engedte Verdi Traviatájának áriáját, hétfőn őrizetbe vette a rendőrség. A nyomozó veszélyes zaklatás bűntettével vádolja és javasolta előzetes letartóztatását. Az Érsekújvári Járási Ügyészségnek ma 17 óráig kellett kérvényeznie az Érsekújvári Járásbíróságon Nothart Éva előzetés letartóztatást, a bíróságnak pedig 48 órája van erről dönteni.

A ház tulajdonosa, Nothart Éva ugyanis 16 éve reggel 6 és este 10 óra között – az éjszakai csendre vonatkozó előírásokat szigorúan betartva – recsegő, sípoló hangok kíséretében engedte az utcára a zenét. Még akkor is, amikor nem tartózkodott otthon, a lejátszást ugyanis automatikusra állította be.


Így fordulhatott elő, hogy miután a rendőrség hétfőn őrizetbe vette Nothart Évát, és ő a rendőrségi cellában tartózkodott, kedden és szerdán is a házából kiáramló zeneszóra ébredhettek a szomszédok. Szerdán délelőtt 11 órakor aztán egy, az egész utcát érintő áramszünet vetett véget a zenének, az áramszolgáltatás helyreállításakor pedig az automata már nem kapcsolta vissza a lejátszást. 


A nőt veszélyes zaklatás bűntettével vádolják, a nyomozó javasolta előzetes letartóztatását. Érsekújvári Járási Ügyészségnek az őrizetbe vételtől számított 48 órán belül, azaz ma 17.15-ig kellett kezdeményeznie az Érsekújvári Járásbíróságon az előzetes letartóztatás elrendelését, Lenka Kiradžiev, Nyitrai Kerületi Bíróság szóvivője tegnap 16 órakor lapunk kérdésére nem tudta megerősíteni, hogy ez megtörtént-e, vagy sem. Mint mondta, ma 14 óráig, a munkaideje lejártáig nem kapott ilyen jellegű tájékoztatást az illetékes járásbíróságtól. Ha ma az ügyészség törvényi határidőn belül kérvényezte az előzetes letartóztatást, a bíróságnak 48 órája van dönteni róla.


Nothart Éva korábban azt mondta, a zenével a szomszédain akart bosszút állni, amiért kutyájuk ugatása zavarta őt. A Kossuth utca lakói korábban már tüntetést is szerveztek a zajos szomszéd ellen, rendőrséghez, az önkormányzathoz fordultak, de évekig hiába. Ezúttal talán van remény, hogy véget érjen a zeneterror, a Renáta Čuháková Nyitra megyei rendőrszóvivő tájékoztatása szerint a begyűjtött bizonyítékok, a szakértői bizonyítási eljárás és a tanúk, károsultak vallomása alapján a rendőrség megállapította, hogy a vádlott tudatosan zaklatja a környéken lakókat, rontja polgártársai életminőségét. Ha a bíróság bűnösnek találja, hat hónaptól három évig tartó szabadságvesztére ítélhető. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?