Életükkel fizettek emberségükért

Érsekújvár. „Az életmentő dr. Lapka Béla és Lapka Lajos emlékére odaadó barátjuk dr. Winter László” – áll szlovák, magyar és angol nyelven az egykori Lapka-kávézó, a jelenlegi Stardust Szálloda épületének bejáratánál tegnap felavatott emléktáblán, melyet a ma Sydneyben élő Winter László adományozott megmentői, a Lapka fivérek tiszteletére.

Lang Tamás, a helyi zsidó hitközség elnöke leleplezi az emléktáblátCsuport István felvételeLang Tamás, a Zsidó Hitközség helyi vezetője az ünnepség kapcsán lapunknak elmondta, a kávéház tulajdonosának fia, Lapka Lajos a város 1944. március 19-i német megszállását követően aktívan bekapcsolódott testvérével a város zsidó lakosságának megmentésébe. „Majd 1944 novemberében a német rendőrség elfogatási parancsot adott ki ellenük, és a város számos konzervatív politikusa ellen. Az üldözöttek között volt Holota János egykori polgármester és Winter Móric, vagyis annak a Winter Lászlónak az édesapja is, aki ezt az emléktáblát állíttatta. A Lapka fivérek már nem tértek vissza a dacchaui koncentrációs táborból. Winter László kérésére állíttattuk az emléktáblát” – tudtuk meg Lang Tamástól.

A helytörténészek szerint a Komáromi utcában található Lapka-kávéházban és –kaszinóban a város egyik legszebb reneszánsz épületében találkoztak a Lapka fivérek, azon neves kávéházak egyikében, ahol színvonalas kulturális élet folyt és túlélt három bombázást. Az érsekújvári zsidóság deportálásának 60. évfordulója alkalmából a zsinagógában hétfőtől június 30-ig naponta 10-13 és 14-17 óra között megtekinthetők a zsidóüldözés 2900 érsekújvári áldozatának tiszteletére állított emléktáblák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?