Elejtett telefon buktatta le a táskatolvajt

Elejtett telefonja buktatta le a táskatolvajt
Pöstyén |

A rabló a 64 éves nő kézitáskájára pályázott. A támadás során a nő a földre esett, a férfi ezt követően még 6 méteren keresztül húzta a táskájánál fogva.

Az eset szeptember 8-án, röviddel 16.00 óra előtt történt Pöstyénben – számolt be az esetről hétfőn a rendőrség hivatalos Facebook-oldalán.

A rabló a 64 éves nő ridiküljét rángatni kezdte kezéből, amelyet az áldozat nem volt hajlandó elengedni. A nő a dulakodás következtében a földre került, mivel azonban a táskát továbbra se engedte szorításából, a férfi 5 – 6 méteren át húzta a földön.

A 64 éves nő végül elengedte a táskát, a férfi pedig elmenekült a helyszínéről.

A bejelentést követően a rendőrség rábukkant az elsajátított táskára, mellette pedig egy elejtett telefont is találtak.

Mint kiderült, a telefont egy 27 éves vágújhelyi (Nové mesto nad Váhom) férfié, aki összesen 27 eurót kaparintott meg az idős nő táskájából.

A férfi ellen eljárás indult, 7-től akár 12 évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat.

Az esés következtében a 66 éves nő bordája eltört – áll a Facebook-bejegyzésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?