Elbúcsúztatták a telet Nagybalogon

IBOS EMESENagybalog. Hatodik alkalommal rendezte meg a Tavaszváró Bábégetést a Csemadok Nagybalogi Alapszervezete. A farsangoz kapcsolódó néphagyományt a helyi óvodások és iskolások részvételével elevenítették fel.Van, ahol kiszebáb-, máshol Moréna-égetést rendeznek.

IBOS EMESE

Nagybalog. Hatodik alkalommal rendezte meg a Tavaszváró Bábégetést a Csemadok Nagybalogi Alapszervezete. A farsangoz kapcsolódó néphagyományt a helyi óvodások és iskolások részvételével elevenítették fel.

Van, ahol kiszebáb-, máshol Moréna-égetést rendeznek. A Balog-völgyben fekvő községben már hagyományosan tavaszváró bábégetést tartottak. A babona szerint a bábégetés megszabadítja az embereket minden bajtól, de téltemető népszokásként is számon tartják.

Nagybalogon hat évvel ezelőtt Pál Dénes nyugalmazott pedagógus és helytörténész kezdeményezésére elevenítették fel a népszokást. Minden évben néhány nappal hamvazószerda előtt – ez a nap jelenti ugyanis a farsangi időszak végét – a gyerekekkel közösen készíti el a kiszebábut. Közben a régi népszokásról mesél a legkisebbeknek. Idén az iskolában mutatta meg a bábkészítés fortélyait. Pál Dénestől azt is megtudtuk, hogy a sötét ruha az öregséget, a rossz dolgokat, illetve a betegséget jelképezi. Régen gondűző cédulákat tűztek fel a bábura, melyet később meggyújtottak. A papírokra azt írták fel, amitől szerettek volna megszabadulni. Elsősorban a fiatalok, a legények bolondoztak a kiszebábu elégetése alatt, a lányok színes szalagokat tűztek a hajukba, így vonultak végig a falun. A máglya elhamvadásáig tavaszköszöntő versikéket mondtak és dalokat énekeltek.

Március utolsó napján Nagybalog apraja-nagyja farsangi muzsikaszó mellett vonult a községháza előtti térre. A tavaszváró báb meggyújtása előtt óvodások, iskolások farsangi mondókákkal, versikékkel búcsúztatták el a telet. Végül a Balog folyóba dobták a bábut, hogy a víz maradványaival együtt a telet, a bajt, a betegséget és minden gondot messzire vigyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?