Elbocsátások Kassán

Kassa |

<p>Megválik tizenhat alkalmazottjától a Kassai Városi Tömegközlekedési Vállalat. A takarékossági intézkedést kedvezőtlen anyagi helyzetével indokolja a cég vezetése. Számításaik szerint évi több mint 270 ezer eurót spórolhat meg így a vállalat.&nbsp;</p>

Tizenhat alkalmazottjától válik meg december elsején a kassai tömegközlekedési vállalat. A cég elsősorban a feladatkörök ésszerűsítésére törekedett, tehát arra, hogy kevesebb alkalmazottal is el lehessen látni ugyanazokat a feladatokat – tájékoztatta lapunkat Michaela Karaffová, a vállalat szóvivője, aki hozzátette, összesen 34 posztot érint az átszervezés, 16 ember távozik a cégtől.

„Sajnálom, hogy ilyen népszerűtlen intézkedésekhez kellett folyamodnia a cég vezetésének. Becsüljük alkalmazottaink munkáját, de feladatunk a cég működésének biztosítása, ami ebben a pillanatban a kiadások csökkentését és a munka hatékonyságának növelését jelenti” – nyilatkozott Juraj Hrehorčák, a tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója.

Szeptemberben jelezte a Kassai Városi Tömegközlekedési Vállalat, hogy súlyos anyagi problémákkal küzd, aminek megoldására olyan tervezetet dolgoztak ki, amely egyebek mellett a négy megállóra érvényes jegyek eltörlését, tarifaemelést, a trolibuszjáratok megszüntetését és az autóbusz-közlekedés egy külső cég által való üzemeltetését tartalmazta. A szeptember 17-én megtartott közgyűlés jóváhagyta az átlagosan 10 százalékos tarifaemelést, ami januártól lép érvénybe, de a döntés alapján megmaradnak a négy megállóra érvényes jegyek. 

A városi tömegközlekedési vállalat problémáinak megoldására vonatkozó javaslatcsomagról végül nem szavaztak a képviselők. A kérdést elnapolták azzal, hogy további analízisekre van szükség.     
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?