Együtt lehetnek sikeresek

SZÁZ ILDIKÓ
Udvard/Für. „Az Udvard és Térsége Társulást öt község részvételével hoztuk létre, ma már tizenhét tagunk van, ebből öt többségében szlovákok lakta település.

SZÁZ ILDIKÓ

Udvard/Für. „Az Udvard és Térsége Társulást öt község részvételével hoztuk létre, ma már tizenhét tagunk van, ebből öt többségében szlovákok lakta település. A kisebb lélekszámú falvak számára nincs is más lehetőség, több esélyünk van az érvényesülésre a kistérségen belül kidolgozott pályázatokkal” – vélekedik Jávorka Flórián, Für polgármestere, az Udvard és Térsége Társulás elnöke.

Boldizsár Mónika, az udvardi kistérségi iroda vezetője elmondta, az Udvard és Térsége Társulás égisze alatt történik a csatlakozott falvak területfejlesztési terveinek a kidolgozása is – ami egy-egy települést tekintve akár 400-500 ezer koronába is került volna. Három és félmillió koronás beruházás keretében sikerült kiépíteni a mikrohullámú internetcsatlakozást, ebbe a projektbe az udvardi kistérség hét települése kapcsolódott be.

Az Udvard és Térsége Társulás 2003-ban alakult meg – Udvard, Für, Perbete, Szentpéter és Csúz hozta létre. Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjától korábban egymillió koronának megfelelő támogatást kaptak, a pénzt a mikrorégió fejlesztésére használták, létrehozták a kistérségi régiófejlesztési központ hálózatát. A társulás képviselői nemrég ellátogattak a magyarországi Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás tíz községébe. Együttműködési és baráti megállapodás született a két mikrorégió között, amelyet a magyarországi partner nevében Zsadányi Lászlóné elnök, Hernád polgármestere látott el a kézjegyével.

Udvard testvértelepülésként vett részt a határokon átnyúló európai uniós Interreg-programban, egy magyarországi távmunkaház létrehozásában. Kálazi József udvardi polgármester 2006-ban írta alá a keretszerződést. Örkény ötezer lakosú település Pest megyében, és csaknem ugyanennyien élnek az érsekújvári járásbeli Udvardon is. Udvard a jövőben példaként szeretne szolgálni más települések számára is a vidéki foglalkoztatást segítő távmunka gyakorlati alkalmazásában. A település képviselői részt vettek az ahhoz szükséges képzésben, hogy támogatás esetén itthon is létrehozzanak egy hasonló intézményt. A projekt keretében – szlovákiai és magyarországi oldalról – mintegy százan szereztek számítógép-kezelői képesítést, közülük nyolcvanan konkrétan távmunkára felkészítő tanfolyamon vettek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?