Losonc/Rimaszombat. A közigazgatási reform következményeként 13-ról hétre csökkent a Besztercebányai Kerületben a körzetek száma. Jelentős változások a Losonci és a Rimaszombati járásban következtek be.
Egyszerűbb ügyintézés
Losonc/Rimaszombat. A közigazgatási reform következményeként 13-ról hétre csökkent a Besztercebányai Kerületben a körzetek száma. Jelentős változások a Losonci és a Rimaszombati járásban következtek be. A Losonci járás a változások révén ugyanis a megszűnt Poltári járás polgárainak, a Rimaszombati járás pedig a Nagyrőcei járás lakosainak hivatalos ügyeit intézi mostantól. A Nagykürtösi járásban ilyen változásokra nem került sor. A belügyminisztérium fennhatósága alá került a losonci körzetben Poltár, a rimaszombati körzetekben pedig Nagyrőcén és Tornalján lesznek kihelyezett részlegek. A specializált hivatalok esetében minden járásban más a helyzet, javarészt azonban még mindegyik hivatal a régi helyén működik. A hivatalnokok száma egyelőre nem csökkent, a létszámleépítést már a felettes szervnek, a Besztercebányai Kerületi Hivatalnak kell megoldania január végéig. A Losonci járásban egyelőre nem kerül sor elbocsátásokra. Csúsz Péter körzeti hivatalvezető úgy tájékoztatott, hogy eddig egyetlen szakembertől sem kellett megválniuk. Az esetleges elbocsátásokról a felettes kerületi hivatal konzultálni fog a most kialakult körzeti hivatalok vezetőivel, figyelembe véve azok személyes tapasztalatait.
Rimaszombatban már nem ilyen biztató a helyzet, Boros Zoltán körzeti hivatalvezető szerint ott legkevesebb tíz-húsz százaléknyi létszámcsökkenés várható. Csúsz Péter, a Losonci Körzeti Hivatal vezetője hozzáfűzte, hogy az ügyfeleknek mindebbőlsemmit nem szabad majd érezniük. A reform célja a karcsúsítás, az egyszerűbb ügyintézés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.