Kassa. Az illetékesek, állítólag babonából, még mindig nem mernek pontos időpontot mondani a kassai repülőtér új fogadócsarnokának átadásával kapcsolatban. Az eredeti tervek szerint e hónap elején kellett volna üzembe helyezni a 455 millió koronás állami beruházásból épülő objektumot.
Egyre többen repülnek
A statisztikai adatok önmagukért beszélnek: míg 1996-ban 93 222 utasuk volt, 2000-ben már 126 304 ezren, tavaly pedig 187 716 ezren vették igénybe a kassai nemzetközi repülőtér szolgáltatásait, ami duplája a nyolc évvel ezelőtti utasforgalomnak. Marta Horváthová, a repülőtér igazgatója elmondta, az idei statisztika még kedvezőbbnek ígérkezik, augusztus végéig ugyanis 161 507 fő indult vagy érkezett a kassai reptérre. A tavalyi év első feléhez képest a menetrend szerinti járatokon 22 százalékkal, a különjáratokon pedig 41 százalékkal többen utaztak. Az uniós csatlakozást követően némileg átalakult az ügymenet, az EU tagállamaiból érkezők számára ugyanis külön folyosót kellett biztosítani. Ezt úgy oldották meg, hogy az új csarnok elkészült részében az érkezők, a régi csarnokban pedig az indulók okmányait ellenőrzik. A nyári charter-járatok utasai így is csak hosszú várakozás után jutottak fel a gépekre. Az igazgatónő azt ígéri, az új terminál átadását követően természetesen javulni fog a helyzet.
Az elmúlt tizenkét évben a kassai légikikötő több mint egymilliárd koronát kapott a költségvetésből. Az Airport Košice részvénytársaság májustól teljes egészében állami tulajdonba került, egy új törvény ugyanis lehetővé tette, hogy a légikikötők százszázalékos részvényese a közlekedési, illetve a honvédelmi minisztérium legyen, a későbbiekben pedig a megyei önkormányzatok kezébe kerülnek, amelyek részben privatizálhatják őket. Ez a lépés állítólag már eddig is nyereséget hozott a kassai reptérnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.