Egyre több önkormányzat indít gyűjtést a Dunaszerdahelyi járásban

Nyárasdon hétfőn kezdődött a gyűjtés (Facebook/ Nyárasd község)
Dunszerdahely/ Bős/ Vásárút/ Nyárasd |

Számos település indított adománygyűjtést a napokban az ukrajnai háború miatt segítségre szorulók támogatására. Egyebek mellett Dunaszerdahelyen, Bősön, Vásárúton és Nyárasdon is gyűjtik az adományokat.

A kárpátaljai Beregszász és környékén élők megsegítésére indított gyűjtést a dunaszerdahelyi önkormányzat. Beregszász levélben kért segítséget a testvérvárosaitól, köztük Dunaszerdahelytől. A városi hivatal honlapján rámutattak, hogy kimerülőben vannak a térség készletei, ezért tartós élelmiszert, gyümölcsöt, zöldséget, ivóvizet, tisztitószereket, tisztálkodási szereket, babaápolási kellékeket, esőkabátokat, takarókat, gyertyákat és elemlámpákat várnak. Az adományokat hétköznap 8 és 18 óra között gyűjtik a Sikabonyi Közösségi Házban. Aki pénzadománnyal segítené a háború károsultjait, az az SK 83 7500 0000 0040 2757 8038 számlaszámra utalhat támogatást. Fuvarozók jelentkezését is várják, akik legfeljebb 3,5 tonnás autójukkal segítenék az adományok célba juttatását Magyarországon keresztül Beregszászba.

Bősön is elindult az adományok gyűjtése. Hétköznap 8 és 12, valamint 13 és 16 óra között a városi művelődési központban gyűjtenek tartós élelmiszereket, konzerveket, takarókat, vitaminokat, tisztálkodószereket és jó minőségű ruhákat a háború miatt otthonaikat elhagyni kényszerülő emberek segítésére. Vásárúton is a kultúrházban gyűjtik a felsorolt eszközöket, emellett matracokat, takarókat, elemlámpákat is várnak naponta 8 és 11, valamint 13 és 18 óra között. Nyárasdon ma 16 órakor zárul a háromnapos gyűjtés a kultúrházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?