Egyre több magyar gyereket vonz a kassai színházi és filmes tábor

A táborban elsősorban a filmezés és a színjátszás fortélyait tanulhatják meg a gyerekek
Kassa |

Egyre több magyar ajkú gyerek érdeklődését kelti fel a Varga Anikó színművész által szervezett kassai Napközis Színházi és Filmes Tábor. A Thália Színházban megrendezett táborban idén mintegy negyven alkotó szellemű gyerek vett részt, ami a szervezők szerint stabil előrehaladást jelent. 

Ahogy azt a tábor főszervezője lapunknak elmondta, a rendezvény nemcsak a magyar és szlovák nyelven történő oktatás és mentorálás miatt érdekes, hanem azért is, mert a legkisebbektől a legnagyobbakig kezdve mindenki együtt alkot. „A taborozó diákok munkáját profi szakemberek mentoráltják. A filmes oktatásért Szaszák György és Kovács Dávid operatőr és Tóth Károly színész felelnek, a színházi mentorálást Szabadi Emőke és Pásztor Tibor színművészek, valamit jómagam biztosítotjuk, a képzőművészeti elemeket pedig Jakab Rékára bíztuk. Az immár harmadik alkalommal megrendezett táborba idén is sokan visszatértek, persze új résztvevőink is vannak. A visszajelzésekből azt látjuk és mi is úgy érezzük, hogy van igény egy ilyen építő és fejlesztő jellegű táborra, éppen ezért a jövőben is folytatni szeretnénk” – nyilatkozta lapunknak Varga Anikó. A gyerekek a táborban a művészet különféle eszkövezivel elsősorban a kommunikációkézségüket, a testtudatukat és a képzelőerejüket fejlesztik. Önmaguk választanak szerepet, közösen írnak történeteket, megismerkedhetnek a színházi alapfogalmakkal, kipróbálhatják a filmezés vagy a rendezés csínját-bínját, és olyan folyamatokba tekinthetnek be, amiket a nézőtérről nem láthatnak. 

 

Játsszva tanulni

„Mivel kevés idő áll rendelkezésünkre, igyekeztünk a legfontosabb dolgokra összpontosítani. Én azt próbálom a gyerekeknek átadni különféle játékos megoldásokkal, amit én ellestem a különféle filmes közegekben. Egy igazi stábot rakunk össze. Van egy rendező, vannak operatőrök és hangászok, akikkel kisebb forgatásokat hozunk össze a stúdióban. Mivel egy hét alatt nem lehet óriási dolgokat létrehozni, apró filmes részleteket és gyakorlatokat mutatunk majd be pénteken a szülőknek. A tábor során igazából nem a végtermék fontos, hanem az, hogy minél több dolgot megtanuljanak a gyerekek erről a szféráról, és hogy jól érezzék magukat” – nyilatkozta Tóth Károly színművész és rendező. Mint kiderült, a táborozók között nem csak kezdők vannak, hanem tapasztalt színészcsemeték és a színjátszással és színészettel összefüggő vetélkedők sikeres résztveői is.

 

„Én azért jöttem el a táborba, mert nekem azt mondták, hogy itt mindent ki lehet próbálni, ami a színház és a filmezés világába beletartozik. Engem ez nagyon megfogott, ezért jöttem el ilyen messzire. Ha majd egyszer nagy leszek, nem csak színész, hanem rendező is szeretnék lenni” – jelentette ki céltudatosan a dunaszerdahelyi származású Bittera Sophie Iman, aki a 2018-as Tompa Mihály Országos Versenyen aranysávos minősítést kapott. 

 

Nagy a versengés

Pásztor Tibor budapesti színművésznek, a tábor visszatérő mentorának nem újdonság a gyerekekkel való foglakozás, ugyanis Varga Anikóval már a budapesti Bárka Színházban is vezettek hasonló foglakozásokat. „Én úgy érzem, hogy ez a tábor és a hozzá tartozó program nagyon jó úton halad. Gyerekekkel dolgozni nyílván mindig felelősségteljes munka, de én ezt nagyon szeretem. Tény, hogy péntekig el kell érnünk a célba, de számomra az oda vezető út a legfontosabb, illetve az, hogy az út során a gyerekek egy újabb szintre kerüljenek. Manapság nagyon sokan vagyunk ebben a szakmában, és a színészképző intézményekből is rengeteg van. Magyarországon tömegével özönlenek a fiatal színészek, nagyon nehéz elhelyezkedniük. Nagyon kevés a színház, de a mai rendszer sem könnyíti meg a színészek életét. Régen sokkal nagyobb tisztelet övezte a színészi pályát, manapság viszont már az utcáról bejött emberek is színésznek tekintik magukat. Természetesen a szakma ezt egyre jobban elítéli, de még mindig sok a színésznek mondott „szakember. Nem kizárt, hogy ezekből a gyerekből is csak néhányan választják majd a színészi pályát, de itt most nem ez a fontos, hanem az, hogy együtt játtszanak, hiszen gyerekkorban ez az egyik legfontosabb dolog” – zárta Pásztor Tibor. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?