Régió

Egyre több a fertőzött a Dunaszerdahelyi járásban

Dunaszerdahely | Emelkedik a fertőzöttek száma a Dunaszerdahelyi járásban, a szakemberek szerint tovább romlik a járványhelyzet, ezt az aktuális fertőzöttségi adatok is igazolják.
author
Kiss Bartalos Éva

2021. december 1. 12:43

A PCR- és antigén mintavételi hely előtt is sorban állnak az emberek
- Képarchívum

A vasárnapi 74 után hétfőn 98, tegnap pedig 278 PCR-teszt mutatott pozitív eredményt a járásban. Vörös Terézia, a Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a pozitívan tesztelt személyek száma alapján további emelkedésre számítanak.

„A fertőzés főleg a családokban terjed, ezenkívül a járás több iskolájában is vannak pozitívan tesztelt diákok“ - jegyezte meg a szakember.

A múlt héten 47 alapiskolai és 7 középiskolai osztály került karanténba a fertőzés megjelenése miatt. Vörös Terézia azt mondta, hogy a legtöbb iskola igazgatójával jó az együttműködés, továbbítják a szükséges adatokat a hivatalnak. „Ebben a hullámban még egész iskolát nem zártunk be, csak osztályok kerültek karanténba. Arról, hogy az egész iskola kerül karanténba vagy csak egyes osztályok, az alapján döntünk, hogy az adott időben az adott iskola osztályainak hány százaléka van karanténban“ - folytatta az osztályvezető. Masszi János a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója is megerősítette, hogy gördülékeny az együttműködés a közegészségügyi hivatallal.

Lackó Balázs a dunaszerdahelyi kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának főorvosa a hét elején figyelmeztetett arra, hogy ha nem fognak össze az emberek a Covid-19 elleni oltás mellett, akkor katasztrófa jöhet. Jóval fiatalabb betegek kerülnek most kórházba, mint a második hullám idején. Az 50 évnél idősebb lakosok 77 százaléka már megkapta a védőoltás mindkét adagját, a járásban meghaladja az 56 százalékot az átoltottság. Aki még nem vette fel az oltást, az szombaton a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában lévő nagy kapacitású oltóponton előzetes regisztráció nélkül is megteheti. A kórházban naponta reggel 8 és délután 1 között tart nyitva az oltópont, ahova a korona.gov.sk oldalon regisztrálhatnak az érdeklődők.

A hétvégén derülhet ki, hogy eredményes-e a múlt héten életbe lépett kijárási korlátozás. Vörös Terézia közölte, hogy a rendelkezések betartásának ellenőrzése a rendőrség feladata. Míg azonban nálunk zárva vannak az éttermek, mozik, vásárok, addig néhány kilométerre, a határ túloldalán teljesen más körülmények fogadják a  vásárlókat, és sokan élnek a lehetőséggel.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovic

Több száz eurós béremelést kaphatnak a nővérek

kánikula k

Vörös hőségriasztást adtak ki péntekre, 40 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet!

ff

Ne hagyja az utolsó pillanatra! A szakértők szerint ekkortól kell készülődni a tanévre

adóhivatal

Így fosztja ki az állam a munkavállalók pénztárcáját

Motorbiciklisekből is Motorbiciklisekből is gazdag volt a felhozatalgazdag volt a felhozatal

A Csallóközi Flúgos Futam találkozója

kullancs

Vigyázzunk a kullancsokkal, egyre többen kapják el az agyvelőgyulladást!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.