Egyre kevesebb támogatás jut a kassai kulturális rendezvényekre

Kassa |

<p>A legnagyobb veszély a többezres tömeget vonzó Imaginácie rendezvénysorozatot fenyegeti.&nbsp;</p>

Számos rendezvény nem kap támogatást idén az államtól, ezért lehetséges, hogy némelyiket nem is tudják megszervezni. 

Bár állami és európai uniós forrásokból elnyerhető támogatások összege idén sokkal nagyobb, mint korábban volt, több olyan közkedvelt rendezvény dotálását is megszüntették, mint például a többezres tömeget vonzó Imaginácie, a Nyár a parkban (Leto v parku), vagy Az olvasás hónapja. A szervezők már csak a következő pályázati felhívásokban bizakodnak.

„Erre nem számítottunk. Kérdéses, megvalósíthatóke idén ezek a fesztiválok“ - mondta Ľubica Blašková, az Imaginácie főszervezője. A Művészeti Alap illetékesei szerint még semmi sincs veszve, mivel a szervezők még a következő felhívásokba is benyújthatják a projekteket.

Az egyik ilyen felhívás épp a napokban zárult le. „Még akkor sem jártunk volna jobban, ha sikerült volna megnyernünk a most lezárult pályázaton, mivel maximum 30 ezer eurót kaphattunk volna. Annál jóval többre van szükségünk“ - zárta Blaškovičová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?