Egymillió eurót különít el Nyitra megye az energiaszámlákra

Milan Belica

A Nyitra megyei közgyűlés februári ülésén egymillió eurót szavazott meg a tartalékalapból a megyei szervezetek támogatására, hogy állni tudják a magasabb villany- és gázszámlákat. Milan Belica megyeelnök szerint a továbbiakban is készek segíteni. „Ha nem lesz elég az egymillió euró, készek vagyunk további lépésekre. Valóban jó gazdasági helyzetben van a megye, ezért nem hiszem, hogy gondokat fog okoznia az áremelkedés” - jelentette ki Belica.

Ugyanakkor a megye takarékoskodással is igyekszik reagálni a helyzetre, és erre szólította fel kulturális intézményeit, az iskolákat és más szervezeteket.

„Takarékossági intézkedéseket vezetünk be a megyei fenntartású intézményekben. Megszabtuk, hogy milyen szabályokat kell betartani, és ellenőrizni fogjuk, hogyan veszik ki a részüket a takarékoskodásból” - magyarázta Belica.

Azt viszont leszögezte, hogy az intézkedések nem érintik a rászorulókat. „Természetesen körültekintően járunk el, nem akarjuk, hogy mindez érintse például a szociális intézményeket, nem akarjuk semmivel sem megrövidíteni az intézetek lakóit. De ott, ahol lehet, muszáj lesz takarékoskodniuk a megyei fenntartású szervezeteknek” - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?