Egyházmegyei vers- és prózamondó verseny

Zalaba. A tavalyi jó tapasztalatok sugallatára idén is Csontos Vilmos költő falujában rendezte a barsi református egyházmegye missziói bizottsága a hagyományossá nemesült egyházmegyei vers- és prózamondó versenyt december 4-én.

Zalaba. A tavalyi jó tapasztalatok sugallatára idén is Csontos Vilmos költő falujában rendezte a barsi református egyházmegye missziói bizottsága a hagyományossá nemesült egyházmegyei vers- és prózamondó versenyt december 4-én. A szervezéssel megbízott Ambrus Erika lelkipásztor, a missziói bizottság vezetője a helyi gyülekezet templomában köszöntötte a gyermeksereget, kísérőiket – szülőket, pedagógusokat és lelkészeket –, valamint a zsűri tagjait. Antala Éva lelkipásztor áhítatában méltatta az ilyen találkozók, rendezvények hitépítő szerepét és jelentőségét.

Az áhítat után kezdődött a községi kultúrházban a verseny. A lelkészekből és pedagógusokból álló zsűri elnöke, Újváry László 26 versenyzőt szólíthatott a pódiumra. A kiírás szerint a versenyzőknek istenes verset vagy prózai szöveget kellett választaniuk. Az egyes kategóriák első helyezettjei – óvodások: Zubnár Kitti, elsős alapiskolások: Zsiga Tibor, alsó tagozatos alapiskolások: Kovács Ádám, felső tagozatosok: Vincze István, középiskolások: Nagy Tímea. A prózamondás győztese Kassai Renáta a felső tagozatosok kategóriájában.

Az emléklapok és díjak átadása után a zsűri elnöke – a szervezők szándékát tolmácsolva – bejelentette, jövőre is lesz ilyen verseny, vagyis időben elkezdhetik a felkészülést. A verseny végén Kuczy Lajos esperes és Ambrus Erika lelkipásztor megköszönte a zalabai gyülekezet vendéglátását, Michlian Etelka polgármester és a versenyt szponzorálók támogatását, a felkészítők és a zsűri áldozatos munkáját. (kp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?