Egyeztettek a kerékpárosok klubjaival is

Komárom. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén a 2008-as költségvetés tárgyalásakor Keszegh Béla képviselő átfogó tervezetet nyújtott be a városban és a környéken létesítendő kerékpárutakkal kapcsolatban. Az első fázis megvalósításához mintegy 400 ezer koronát kért, amit a képviselők jóvá is hagytak.

„A bicikliutak építésének kérdése már a korábbi években is felmerült, született is egy tanulmány, ám a hosszadalmas, bonyolult és költséges kivitelezés miatt a megvalósításból nem lett semmi – nyilatkozta lapunknak Keszegh Béla. – Éppen ezért a most beterjesztett anyag a kis lépések taktikáját követve egymásra épülő szakaszokra oszlik, kezdve a kevésbé költséges, saját forrásból megoldható feladatoktól egészen az Európát behálózó EuroVelo kerékpárút-hálózathoz való csatlakozásig.”

A képviselő a tervezet kidolgozása során meghallgatta a legilletékesebbek, azaz a régióban működő kerékpárosklubok – a Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület, a Piko-Komárno, a MaMa-Trek és a cserkészek – tagjainak véleményét, és egyben segítségüket is kérte. A többrendbeli tárgyalás, egyeztetés eredményeként – amelyeken a városi hivatal részéről részt vett Békési Péter, a szervezési osztály és Weszelovszky Gábor, az oktatásügyi és kulturális osztály vezetője is – született meg a testület elé tárt anyag.

Kijelölt kerékpárutak

Az első szakasz a már meglévő utaknak az európai uniós normáknak megfelelő kijelölését, valamint kerékpárostérképek kiadását foglalja magában.

A kerékpár-egyesületek javaslata alapján a közeljövőben négy útvonalat jelölnek ki.

Az első a Komárom–Izsa (Leányvár)–Pat (fürdő)–Zsitvatő– Virt–Marcelháza (borút)–Hetény –Komárom útvonal.

A második a Komárom–Lándor–Kava (tavak)–Martos (falumúzeum)–Vék–Ógyalla (csillagvizsgáló)–Szentpéter–Hetény– Komárom útvonal.

A harmadik a Komárom–Lándor–Kava (tavak)–Gúta (vízimalom)– Keszegfalva–Komárom (és ugyanezen útvonalnak a Vág-töltésen vezetett változata).

A negyedik a Komárom–Gadóc–Keszegfalu–Csallóközaranyos–Őrsújfalu–Komárom (és ugyanezen útvonal a Vág- és a Duna-töltéseken vezetett változata).

Amint a felsorolásból is látható, az útvonalak a régió nevezetességeinek, látványosságainak egy részét is felölelik. „A tervezet első szakasza már az április végétől zajló Komáromi Napokra megvalósulhatna – mondta Keszegh Béla. – Azt szeretnénk, ha az útvonalak által érintett települések, valamint az útvonalak mentén működő vendéglátóegységek, szolgáltatók is csatlakoznának kezdeményezésünkhöz. A kerékpárutak kialakításától, amelyhez természetesen megfelelő pihenőhelyek, tájékoztató táblák is tartoznának, a turizmus fellendülését reméljük, amely nemcsak Komárom, hanem a környék településeinek hasznára válhat.”

A második szakasz

egy átfogó közlekedési tervezet kialakítása. A testület városfejlesztési bizottságának javaslatára a közeljövőben egy átfogó közlekedési tervezet készül, amelynek kidolgozásával egy erre szakosodott, profi céget bíz majd meg a város. E koncepció részét képezik majd a jövőben létesítendő kerékpárutak is. „Ha például Komáromban útfelújítás lesz, akkor azon a szakaszon már kötelező lesz figyelembe venni a biciklisek igényeit is” – magyarázta a képviselő. Szerinte nem szabad megfeledkezni a kerékpáros-társadalom neveléséről sem: ennek egyik formája az egykori kerékpáros-gyakorlópálya újbóli üzembe helyezése lehetne. Szükség volna továbbá zárható vagy térfigyelő kamerákkal ellenőrzött biciklitározókra is, a kerékpárlopás ugyanis sajnos még mindig „nemzeti sportnak” számít tájainkon.

A harmadik szakasz

a csatlakozás az EuroVelo hálózathoz. Az ECF, azaz a Kerékpárral Közlekedők Európai Szövetsége több mint 10 éve dolgozik a kontinenst behálózó kerékpárutak fejlesztésén. Napjainkban 12 EuroVelo útvonal létezik, amelyek közül kettő vezet át Szlovákia területén. A komáromi régiót a 6-os jelzésű folyosó érinti, amely, ha elkészül, az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig vezet majd. „Dél-komáromi képviselő-társainkkal közösen hatékony lobbitevékenységet kell folytatnunk annak érdekében, hogy ez a 6-os útvonal Komáromon át vezessen – mondta Keszegh Béla. – Ha Észak- és Dél-Komárom részévé válik ennek a folyosónak, az a jövőben nagyban hozzájárulhat a kerékpárutak megépítését célzó uniós pályázataink sikeres elbírálásához.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?