Egyelőre nincs új hivatalvezető

Párkány |

<p>Daniel Lipšic belügyminiszter javaslatára szerdán leváltották Alexander Hlavatýt, a Párkányi Körzeti Hivatal vezetőjét, akit 2006 szeptemberében az SNS jelöltjeként neveztek ki a hivatal élére.</p>

Alexander Hlavatýt csütörtökön a munkahelyén láttuk. Azt, hogy ki lesz az utódja, egyelőre nem sikerült megtudnunk. Meg nem erősített információink szerint hivatalos utódját csak szeptemberben nevezik ki.
Párkányban 2004. január 1-jén, a járási hivatalok megszűnése, illetve átszervezése után kezdett működni a körzeti hivatal. „Az Érsekújvári Járási Hivatal megszűnésével Érsekújvárban és Párkányban is létrejött egy körzeti hivatal azzal a különbséggel, hogy Párkányban ki kellett alakítani az ehhez szükséges feltételeket. Ki kellett építeni a hivatal infrastruktúráját, és a posztok betöltésére is meg kellett találni a megfelelő szakembereket” – mondta Mészáros Béla, a körzeti hivatal egykori vezetője. Őt a hivatal indulásakor az MKP jelöltjeként nevezték ki az intézmény élére. „Fontosnak tartottam, hogy a Párkányi Körzeti Hivatal valamennyi dolgozója tudjon magyarul is. Miután Szlovákia is belépett az Európai Unióba, fontos volt az is, hogy az alkalmazottak legalább egy világnyelvet beszéljenek. Ez sok esetben megkönnyítheti az ügyintézést. Bizonyos szabálysértési ügyek, illetve kihágások intézésénél is segíthet az angolnyelv-tudás. Mivel Párkány fürdőváros, nyáron sok a külföldi turista. Ugyancsak nagy segítség lehet az angol nyelv, ha külföldi állampolgár cégalapítását intézi a hivatal”–mondtaMészárosBéla.
Alexander Hlavatý 2006. szeptember 20-tól vezeti a Párkányi Körzeti Hivatalt. Idén májusban ittas vezetésen kapták. Vérében 1,6 ezreléknyi véralkoholszintet állapítottakmega rendőrök. Bevonták a jogosítványát, sőt eljárás is indul ellene. A kabinet tegnapi ülésén a belügyminiszter javaslatára döntöttek a hivatalvezető menesztéséről. Sajtóhírek szerint leváltását Robert Kaliňák, a tárca korábbi vezetője is tervezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?