Egyelőre működik Szávay irodája

Dunaszerdahely |

<p>A szerdai fogadóórán semmilyen jel nem utalt arra, hogy a hatóságokat érdekli a magyarországi jobbikos képviselő irodája.</p>

A parlament döntése ellenére továbbra is működik Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselőjének irodája. A jogszabály keddig adott időt a képviselői iroda felszámolására. Szerdán megtartották a fogadóórát, semmi nem utalt arra, hogy a hatóságokat zavarná az iroda működése.

Szávay októberben nyitotta meg képviselői fogadóirodáját Dunaszerdahely központjában. Hetente egyszer, szerdánként várják a lakosokat. A parlament novemberben törvénymódosítást fogadott el, amelyben leszögezik, hogy Szlovákiában csak olyan politikai pártok tevékenykedhetnek, amelyek be vannak jegyezve a belügyminisztériumban. Szávayék azzal védekeznek, hogy a dunaszerdahelyi iroda nem párt-, hanem képviselői irodaként működik, vagyis őket nem érinti a törvénymódosítás. „A sajtóból értesültünk az ellentörvényről, semmilyen konkrét felszólítást nem kaptunk ezzel kapcsolatban. Nem tudjuk, mit várhatunk az államtól és a hatóságoktól, de úgy érezzük, nem szegtünk törvényt” – nyilatkozta lapunknak Pallér Péter, a Jobbik szlovákiai szervezője. A belügyminisztérium cáfolta azt az állítást, hogy nem értesítették Szávayékat a törvénymódosításról. „Felhívást küldtünk a képviselőnek, meglátjuk, hogyan reagál az értesítésre, ezután teszünk lépéseket az ügyben” – nyilatkozta lapunknak Andrea Dobiášová, a tárca szóvivője. Azt, hogy milyen lépéseket terveznek és meddig várnak Szávayra, nem konkretizálta.

Pallér elmondta, Szávay nélkül is megtartják a fogadóórákat, olyankor a Jobbik itteni tagjai várják az irodába betérőket.

Szávay múlt heti sajtótájékoztatóján közölte, megkeresték a hadiárvák és hadigondozottak ellátásával kapcsolatban, de a magyar válogatott EB-meccseire készülő szurkoló is a Jobbiktól kért segítséget. A képviselő leszögezte, nem zárja be az irodát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?