Egy uszoda, ahova a történelem járt fürödni

Ahol az emberi sorsok érintkeznekSokan vágynak a tengerhez, de csak a városi uszoda jut nekik. Akár ez is lehetne a mondanivalója Kerekes Péter filmjének, ha a fiatal rendező nem akart volna ennél sokkal többet üzenni. Egy családi filmet tervezett nagyszülei történeteiből, melyeket gyerekként hallott, miközben a család a jugoszláv tengerparton készült diákat nézegette. Már csak egy közös pont kellett, ahol az emberi sorsok érintkeztek. Ez pedig az uszoda lett.

„Dédapám Nagybányán élt, az Osztrák-Magyar Monarchia állami hivatalnoka volt, és ugyanúgy problémái voltak a légcsövével, mint mostanában nekem. Kérvényezte, helyezzék át egy tengerparti városba. Ez akkoriban lehetséges volt, ám egy adminisztratív hiba folytán dédapám nem a tengerhez került, hanem Kassára. Sohasem látta meg a tengert, a családból hosszú évtizedekig senki sem jutott el oda.”

A pechszériát Péter nagyszülei törték meg 1974-ben, amikor „a szocialista internacionalizmus jegyében munkálkodó” megbízható káderekként, külön pártengedéllyel eljuthattak a jugoszláv riviérára. „A nyugdíjasokat könnyebben kiengedték, mint a fiatalokat, hiszen közülük többen disszidáltak. Bizony, sok kassai hagyta el az országot Jugoszlávián keresztül. Nekünk persze már nem volt hová mennünk” – emlékszik vissza Samuelis Éva a hetvenes évek szűk levegőjére.

Ugorjunk azonban még előbbre az időben, 1936-ba, amikor megnyílt a kassai uszoda. „Szinte én nyitottam meg a strandot, az első törzsvendégek között voltam. Akkor bizony nem gondoltam volna, hogy hatvan év múlva az unokám csinál majd filmet rólam itt, az uszodában” – mondja a rendező nagymamája.Brémer Károlyné, egy másik egykori törzsvendég nehezen állt kötélnek, azt mondta, nem való már neki a fürdőruha. Aztán őt is sikerült kicsalogatni, a kamera elindult, és az utolsó felhőtlen nyárról kezdték őt faggatni. 1942 nyarán a vőlegényével érkezett a strandra, és mindenki megnézte a stramm pesti fiatalembert. Novemberben, az esküvőjük utáni napon a férj behívót kapott, vitték volna a frontra. „Bement a katonai parancsnokságra, és haladékot kért, mondván, hogy előző nap nősült. A sorozók emberségesek voltak, csak decemberben vitték el. Soha többé nem láttam. Az utolsó tábori levelezőlap januárban érkezett tőle, a háború után pedig eltűntnek nyilvánították” – meséli Brémer Károlyné, aki többször nem ment férjhez. A bolondos filmesek kedvéért megpróbál keresni a mostani fürdőzők között valakit, aki emlékeztet a férjére. Hosszú órákig nézelődik, ám nem talál hozzá hasonlót.

A stáb elmerül a munkában Egy másik idős hölgy viszont, mivel már nem tud háton úszni, dublőrt keres magának, a csodálkozó tinilány belemegy a játékba, és „lemodellezik” Kassa bombázását. „A hátamon úsztam, és megláttam az égen három repülőt. Nem értettem, mi ez, hová tartanak. Aztán hallottam a robbanásokat. Bumm-Bumm!” – mondja a medencében a lányka megszeppenve, és szinte átalakul nyolcvankét éves asszonnyá. A repülőket nem csak halljuk, látjuk is. Egy idős bácsi, Mussák István modelljei köröznek az égen. Mussák úr azon a napon egy órával azelőtt lépett ki egy Posta utcai házból, hogy az épület találatot kapott. „Egészen biztosan szovjet gépek voltak” – hangzik el a filmben az, ami évtizedekig nem hangozhatott el, és amire máig sincs bizonyíték, hiszen a moszkvai levéltárakba tilos a belépés.

Egy másik idős férfi, Kaszonyi úr a szép kassai lányokra emlékszik vissza olyan átéléssel, hogy a nők archív felvételek nélkül is megjelennének a szemünk előtt. A strandra kicsábított öreg hölgyek eközben a fürdőruhadivat fejlődéséről tartanak demonstrációval egybekötött összehasonlító értekezést. Megtudjuk, hogy strandra járni egy időben azért is jó volt, mert ott zavartalanul lehetett magyarul beszélni. „Az utcán vigyázni kellett, az uszodában viszont mindenki olyan nyelven beszélt, ahogy akart. Ha megjelentek a milicisták, azonnal észrevettük őket. A bátrabb magyar fiatalok fürdődresszben ugráltak át a kerítésen” – meséli Samuelis Éva. Az uszoda, mint a védettség szimbóluma. Az ottani zuhanyzókról keveseknek jutnak eszébe a zsidó haláltáborok gázkamrái, kivéve akkor, ha Hitler hasonmása jelenik meg mellettük. A filmesek erre a szerepre is találtak vállalkozót. „Azt akartam érzékeltetni, hogy a Hitlerek, a gonosz emberek köztünk járnak, csak nem mindegyiknek van hitlerbajusza. Nagymamám egyik barátnője mindig szerelmes rajongással beszélt egy férfiről, de ők tizenhat évesen nem tudták, kiről van szó, csak később jöttek rá, hogy Hitlerről. Ki tudja, hogy a mai politikusok közül kikbe szerelmesek fiatal lányok anélkül, hogy tudnák, mi rejtőzik a szimpatikus arc mögött” – magyarázza a diktátor szerepeltetését Kerekes Péter.

Közben a film pereg tovább, 1968-ban vagyunk, a szovjet csapatok megérkeznek Kassára, és a rádióban elhangzik, hogy senki egy korty vizet se adjon a megszállóknak. Két vásott kölyök belopózik az uszodába, és csendes tiltakozásképpen leengedik a nagymedence vizét. Abban az évben hamarabb ér véget a szezon. Egy évvel később, amikor újra kinyílt az uszoda, Marsovszky Károly és társai létszámellenőrzést tartanak a törzsvendégek között, hogy kiderüljön, ki tűnt el közülük. „Sok haverom és ismerősöm disszidált, szinte a társaság fele. Attól az évtől kezdve már nem beszélgethettünk olyan felhőtlenül, mint azelőtt, hiszen nem tudhattuk, kik a besúgók. Féltünk. Egymás előtt sem viselkedtünk nyíltan” – meséli Marsovszky úr, aki több társáról sejtette, hogy esténként jelentéseket ír, ám sokakról csak a rendszerváltás után derült ki.

A 66 szezon című film egyik jelenetében kis üvegcsékben őrzött, gondosan felcímkézett tengervizet öntenek a medencébe, hogy az a Hernádon keresztül visszatérjen a tengerbe. A természet körforgása mellett az emberi élet körforgása is megjelenik, szinte a véletlennek, illetve a forgatási körülményeknek köszönhetően. Az egyik nyáron lefilmezett terhes nő a következő évben már egyéves kislányával játszik a strandon. Az asztalnál söröző idős férfi pedig már nincs sehol, csak az üres szék maradt utána.

„Azért filmeztünk két nyári szezonban, mert technikai problémák voltak a nyersanyaggal, és néhány kép nem sikerült. Ami akkor hátránynak tűnt, végül a film előnyére vált, mert ilyesmiket csak az élet tud megrendezni” – mondja Kerekes Péter, akinek ez a hatodik dokumentumfilmje. A 66 szezon ma és holnap látható Kassán, majd május 12-én Pozsonyban. Onnan a Karlovy Vary-i, valamint a trencsénteplici fesztiválra utazik, és hamarosan a Szlovák Televízió is levetíti. Az érdeklődők bővebbet a www.66seasons.com internetes címen olvashatnak a forgatásról és az alkotókról.

Nagy kár, hogy a most folyó városnapok hivatalos programjába nem került be ez a film, amely többet és fontosabbat mond el a városról, mint az egész mesterséges műsordömping. Az ok prózai: a stábnak fogalma sem volt, hogy a kassai bemutató időpontja egybeesik a városnapok kezdetével, így nem jelentkeztek a megadott címen. A bemutatóra egyetlen nyakkendős főhivatalnokot sem hívtak meg, talán nem is véletlenül...