Egy nagyobb vagy két kisebb moziterem lesz Komáromban

Komárom |

<div>Közel egy éve, hogy a városi képviselő-testület 20 évre bérbe adta Ryšavý Boldizsár vállalkozónak az egykori Tatra mozi Megye utcában álló épületét.</div><div>&nbsp;</div>

A bérleti feltételek között szerepelt, hogy egy éven belül el kell kezdenie a felújítást és két éven belül a mozi működtetését. A munkálatok tavaly ősszel megkezdődtek, idén január elején pedig egy péksüteményeket árusító kisbolt nyílt az épület utcafronti részén. „A szerződés aláírása kissé elhúzódott, csak 2013 augusztusában került sor rá, ezért késett a munkák elkezdése – mondta Ryšavý Boldizsár. – Az ingatlan nagyon rossz állapotban volt, a tető beszakadt, emiatt elázott és beomlott több helyiség mennyezete is. A termekben halomban állt a szemét, az előző bérlők által otthagyott kacat, ezt mind el kellett távolítani. A tulajdonos részéről kis odafigyeléssel, állagmegőrzéssel a legnagyobb károk megelőzhetők lettek volna.” Idén folytatódik az épület rendbetétele, hamarosan kebabos nyílik a földszinten. A tervek szerint az első emeleten masszázsstúdió, reklámiroda, valamint a fiatal korosztályt megcélzó márkabolt kap helyet, a második emeleten pedig 10, kollégiumi típusú szobát alakítanak ki, ahol elsősorban egyetemi hallgatókat szállásolnak el. „Nyárra az épület homlokrészét is szeretnénk rendbe tenni. Miután fokozatosan beindulnak a vállalkozások és a bérlti díjakból bevételünk lesz, hozzáfogunk a mozi felújításához és megvásároljuk a szükséges műszaki berendezéséket, vetítőgépet, hangtechnikát stb. – tájékoztatta lapunkat Ryšavý Boldizsár. – Két lehetséges változat jöhet szóba: vagy egy 250 férőhelyes, vagy két kisebb mozitermet alakítunk ki.” A vállalkozó elárulta, mindenképpen vetítenek majd magyar szinkronizálású filmeket is. „A filmforgalmazók már alig várják, hogy Komáromban is megnyíljon a mozi, és a jelenleginél nagyobb piaca legyen Szlovákiában ezeknek a magyar szinkronizálású, illetve magyar feliratos filmeknek” – tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?