Egy mederben a komáromi sakk

Komárom. Évekig elnéztek egymás mellett, legfeljebb csak tiszteletből fordultak egymás felé. Nyáron kezet fogtak, s azóta egy mederben folyik a komáromi sakkélet. Hoffer Ferenc, a nevét viselő extraligás bajnokcsapat tulajdonosa és Kukel Imre, a KSC edzőnek nevezett mindenese ma azt tartja természetesnek, hogy együttműködnek.

Pedig évekig más volt a helyzet. Amíg a Hoffer a felnőtt csapatbajnokságban sorra szerezte a bajnoki címeket, s legrosszabb esetben is a dobogón végzett, addig a város és környéke utánpótlását a KSC-ben nevelte Kukel Imre, szintén több kiugró korosztályos sikerrel. Utóbbi a saját nevelésű sakkozók képzésének, versenyeztetésének híve, Hoffer Ferenc sikerorientált ember, vállalkozó, aki szinte a semmiből épített csapatot, s eredményességével Komáromot a sportág szlovákiai fellegvárává tette. Öt év alatt három bajnoki cím és két ezüstérem a klub élvonalbeli mérlege. Nyárig két malomban ment az őrlés, legfeljebb egy-egy komáromi tehetség felbukkant a Hofferben, amely többnyire nem városbeli játékosokkal tört az extraliga magaslataira.

Tett egy gesztust

„Lokálpatrióta vagyok. Szeretném, ha minél több komáromi játszana a helyi csapatokban, még az extraligában is” – fedi fel kártyáit Hoffer Ferenc. Nem mondja ki, de tudom, csak városbeli sakkozókkal nem tanyázhatnának fél évtizede az élvonal legjobbjai között. Nemzetközi nagymesterek és nemzetközi mesterek nélkül kevés az esély a mezőnyben megkapaszkodni. A városnak egyelőre még nincs ilyen minősítésű sakkozója, s a klubelnök legalább azt elérte, hogy az ország tizenhét nemzetközi mestere közül a három szlovákiai magyart csapatába csalogatta.

Most már úgy érezte, nagyobb kaput kell nyitnia a komáromiaknak is. „A városházán is mindig kérdezték, hány fiatal van nálatok. Válaszom nem elégíthette ki őket, így rendre a KSC kapta a támogatást. Ugyanakkor azt is el akartam érni: mindegyik osztályban legyen képviselete a városnak. Gondoltam, teszek egy gesztust” – eleveníti fel a két klub képviselőinek jelképes nyári kézfogását Hoffer Ferenc.

Eltűnt a Hoffer B

Tavaly harmadik lett az I. ligában a Hoffer B csapata. A KSC A együttese a II. ligában szerepelt, de nem jutott fel. „Nyáron a B csapatunk beolvadt a KSC-be” – közli a tényt a klubtulajdonos. A hofferes társaság nagy része átment a másik klubba, köztük maga a névadó is. Ezzel a KSC indulhatott ősztől az I. ligában (második vonal). De hazai mérkőzéseit továbbra is Hofferéknél játssza. Megegyezésük hosszú távú és végleges, folytatása nem az eredményesség függvénye.

A szereplés eddig minden várakozást alulmúlt. „Három ponttal utolsók vagyunk, mert akikkel számoltunk, azok nem sokat játszottak vagy játszhattak” – von mérleget a közös csapat első félévéről Kukel Imre, és felsorolja, ki mi miatt ült asztalhoz a vártnál kevesebbszer. „Elfogytak a húzóemberek – mondja ki a zuhanás fő okát a tapasztalt nevelőedző, aki találóan folytatja: – Baj van, ha az I. ligában nekem partit kell vállalnom. És ősszel ez is előfordult.”

A szakadék szélén

Hoffer Ferenc megítélése szerint nehezen állt össze az I. ligás csapat, s a KSC sem volt kellőképpen felkészülve, ráadásul a két klub eltérő jutalmazási gyakorlata is zavart keltett néhány játékosban. „Mindig hiányzott valami, de leginkább a küzdőszellemet hiányoltam. Jankó Zoli kivételével nem volt húzóerő a csapatban. Ráadásul a rajt is rosszul sikerült” – sorolja az őszi kudarc okait Hoffer Ferenc, aki bravúrnak tartaná, ha tavasszal sikerülne kiharcolni a bennmaradást. „Megerősítené a csapatot, nyáron rendezhetnénk sorainkat. Ha kiesünk, akkor sem dől össze a világ. Utána összedugjuk a fejünket, és egy ütőképes csapatot állítunk össze.”

Kukel Imre is érzi, a szakadék szélén vannak, de tavasszal megpróbálják a lehetetlent. „Jó elképzelés volt a csapategyesítés, de menet közben néhány váratlan gond merült fel, s ez nehezítette helyzetünket az I. ligában. De hasznunk is volt ebből az egyesülésből, mert a többi csapatunk erősödött. A tapasztaltabbak érkezése tartást adott együtteseinknek. Nincs minden évben erős utánpótlás korosztály, kisebb hullámvölgybe kerültünk, de az 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben születettek nagyon erősnek mutatkoznak” – pillant a jövőbe a nevelőedző, aki bevallotta, éppen az utóbbi fiatalok feltűnése adott újabb lökést neki a sakkoktatás folytatásához.

Kilenc KSC-csapat

Kilenc csapata van jelenleg a KSC-nek, egyik fiatal büszkeségük, Édes Zsófia tavaly hatodik korosztályos bajnoki címét gyűjtötte be. „Több mint ötven aktív sakkozónk van. A szlovákiai klubok közül talán csak a fővárosi Doprastav áll létszámban jobban – árul el egy újabb jellemző adatot Kukel Imre. – Nálunk aztán mindenki játszhat, a fiatalokat is beleértve. A II. ligában jelenleg harmadikok vagyunk, de nem lefutott még a feljutás kérdése. Azért még küzdeni fogunk! S még az is előfordulhat, hogy az A csapat kiesése mellett B együttesünk foglalja el a helyét az I. ligában. És akkor továbbra is lenne komáromi képviselet valamennyi osztályban” – reménykedik a szebb jövőben a dél-szlovákiai nevelőegyesület zászlóvivője.

HOL JÁTSZANAK?

Tíz komáromi együttes szerepel a szlovákiai csapatbajnokságban. Ki hol indul?Extraliga Hoffer

I. liga KSC A

II. liga KSC B

III. liga KSC C és D

IV. liga KSC E és F

V. liga KSC G, H és I

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?