Egy hónapig ingyenes az utazás a helyközi járatokon Pozsony megyében

autóbusz
Pozsony |

Januárban ingyenes a városközi autóbusz-közlekedés Pozsony megyében. Az év első hónapjában nem kell jegyet váltani a busszal utazóknak, és a bérleteket sem ellenőrzik a járatokon.

Novemberben új autóbusz-társaság vette át a megyei helyközi járatok üzemeltetését. Hiányosra sikeredett az Arriva társaság belépője, mivel különböző okok miatt számos járatot nem sikerült elindítani, megyeszerte bonyodalmakat okozott az átállás. A közlekedési vállalatra az őszi járatkiesés miatt pénzbüntetést rótt ki a megye. Juraj Droba megyeelnök emlékeztetett, hogy a szerződésből kifolyólag napi 30 ezer euró büntetést kap a vállalat minden olyan nap után, amikor nem sikerült elindítani a járatokat. „Egy hónapnyi működés után ez az összeg 930 ezer euró, ami nagyjából egyenlő azzal a bevételkieséssel, amit a januári ingyenes autóbusz-közlekedés hoz majd“ - jegyezte meg Droba. A Pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszer többi közlekedési eszközére – a városi tömegközlekedés és a vasút járataira – továbbra is jegyet kell váltani az utasoknak. A bérletes utazók tavasszal számíthatnak kompenzációra.

Jelenleg 94-95 százalékra teljesíti a menetrendet a társaság. Ez részben annak is köszönhető, hogy az ünnepek alatt, január 9-ig megerősített hétvégi menetrend szerint járnak az autóbuszok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?