Egy hivatalnok packázása a munkanélküliekkel

Panaszlevél érkezett lapunk szerkesztőségébe. A levélíró, Lalík László, 49 éves roma, tornaljai lakos a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal tornaljai kihelyezett részlegének vezetője ellen emelt panaszt.

Állítása szerint az intézmény főnöke, Pavol Daniš kezdeményezésére a munkaügyi hivatal jogtalanul iktatta ki őt idén tavaszszal a segélyre jogosult munkanélküli polgárok nyilvántartásából, s szüntette meg munkanélküli segélyének folyósítását. Ráadásul – írja – Daniš méltatlanul viselkedett vele s több más munkanélkülivel szemben. Lalík László fellebbezett a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatalnál, majd az intézmény besztercebányai kerületi szervénél s végül a Nemzeti Munkaügyi Hivatal pozsonyi vezérigazgatóságánál is. Az említett fórumok elutasították fellebbezését, és jogtalannak ítélték panaszát. Ezek után már csak a sajtóban bízik, hogy az nyilvánosságra hozza ügyét.

„Egy állásajánlattal kapcsolatos pályázat ügyében idéztek be ez év március 15-ére a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal tornaljai kihelyezett részlegére. A pályázatra rajtam kívül még 33 munkanélkülit hívtak be. A helyi Bellevue Rt. állásajánlatának feltételeit Daniš úr ismertette. Elmondta, a szóban forgó – szerintem kétes hírű – tornaljai vállalat Szlovákia egész területére szóló munkaszerződést és minimálbért ajánl nekünk, azzal, hogy fizetik az élelmünket, szállást biztosítanak, s a havonta egyszer az útiköltséget is megtérítik. Szobafestő vagyok, harmincéves szakmai gyakorlatom van. 4400 koronáért akartak Pozsonyban dolgoztatni. Ismerőseim többségének szintén több évtizedes gyakorlata van. Valamennyien felháborodtunk a feltételek hallatán, s kérdésekkel fordultunk a részvénytársaság jelen levő igazgatójához. Daniš úr azonban belefojtotta a szót az emberekbe, nem engedte, hogy kérdéseket tegyünk fel, s azt kiabálta, ha nem írjuk alá, hogy vállaljuk a munkát, kiiktat bennünket a hivatal nyilvántartásából. Számomra, s a beidézett emberek többsége számára is elfogadhatatlan volt a felajánlott munka, ezen kívül annyira felháborított Pavol Daniš durva viselkedése, hogy elutasítottam a Bellevue ajánlatát. Nős vagyok, három gyermekem van. Még ha a járás területén belül ajánlottak volna munkát ezért a pénzért, elfogadom. De hogy Pozsonyba – ahol a legmagasabbak az átlagbérek az egész országban – menjek éhbérért dolgozni? Ha havonta kétszer szeretnék találkozni a családommal, az útiköltség miatt kevesebb pénzünk maradna, mintha segélyből élnénk” – panaszolta beszélgetőpartnerem, Lalík úr. Közölte: természetesen nem fogadta el a „méltánytalan” állásajánlatot, ezért a munkaügyi hivatal másnap valóban kiiktatta a nyilvántartásból, és megvonták a segélyét.

Lalík László 1970-ben fejezte be tanulmányait a besztercebányai szakmunkásképzőben. Szobafestőként dolgozott, először a tanulását finanszírozó vállalatnál volt alkalmazásban, később Csehországban a Plynostav cégnél, majd a Tornaljai Állami Gazdaságban. Itt dolgozott 1992-ig, a gazdaság felszámolásáig. Azóta munkanélküli. Lalík úr felesége szintén segélyre szorul, ő korábban a helyi téglagyárban dolgozott, amíg létszámleépítés miatt el nem bocsátották.

Lalík László nem nyugodott bele a Tornaljai Munkaügyi Hivatal igazgatójának döntésébe, s fellebbezett a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatalnál. Levelében megírta, méltánytalannak találja a Bellevue cég ajánlatát. Szerinte csak azért hirdette meg a munkaügyi hivatal a pályázatot, hogy legyen oka törölni a munkanélkülieket a nyilvántartásból. Közölte, hogy a Bellevue Rt.-nek rossz híre van a városban, mivel tulajdonosa ellen büntető- és jogi eljárás folyik. „A pályázat résztvevőit felháborította Pavol Daniš igazgató úr viselkedése, aki kiabált és durva sértéseket vágott a fejükhöz, s arra akarta kényszeríteni őket, hogy minimálbérért vállaljanak munkát az ország egész területén” – írta.

A nagyrőcei hivatal vizsgálatot indított. Lalík Lászlót május 10-ére hívták be a Tornaljai Munkaügyi Hivatalba, ahova elkísérte őt Horváth Zoltán munkanélküli, aki szintén részt vett a március 15-ei pályázaton. A fiatalembert azért kérte meg, menjen vele, mert gyanította, a pályázat többi 32 résztvevőjét, akik tanúsíthatnák panasza jogosságát, a hivatal nem idézi be. Félelme beigazolódott. A vizsgálatról készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a hivatalnokok rajta kívül eredetileg csak a Tornaljai Munkaügyi Hivatal igazgatóját és beosztottait akarták kihallgatni. Daniš úr a jegyzőkönyv szerint kijelentette: „ő az említett állásajánlat feltételeinek ismertetésekor nem 4400 koronás minimálbérről tett említést, hanem az alkalmazottak teljesítményétől függő bérről beszélt, amely 4400 koronától 8000-ig terjedhet. A cég ezen kívül azt ajánlotta, biztosítja a munkavállalók élelmezését, szállását, valamint ingyenes utaztatását a szállásról a munkahelyre, s havi egy alkalommal megtéríti a hazautazás és a visszaút költségeit – az érvényes előírásoknak megfelelően”.

Az igazgató elmondta, lehet, hogy Lalík László nem hallott mindent, mivel a teremben nagy volt a zaj. Pavol Daniš beismerte, ezért fel is emelte a hangját, de elutasította a vádat, hogy arrogánsan vagy durván viselkedett volna. A nyilvántartásból való kiiktatással kapcsolatos állítólagos „fenyegetőzésével” kapcsolatban pedig annyit mondott, ő csupán a foglalkoztatásról szóló törvény előírásait ismertette a jelenlévőkkel. Az igazgató szerint a felajánlott állás feltételei a foglalkoztatásról szóló törvény értelmében megfeleltek Lalík úrnak, aki meg sem várta a vállalat vezetőjével szervezett találkozót, elutasította az ajánlatot, és távozott. Pavol Daniš szavait négy beosztott is igazolta. Horváth Zoltán azonban vallomásában Lalík László állítását erősítette meg. A nagrőcei ellenőrök – Ondrej Kvetko és Iveta Lásková – a két munkanélküli és öt hivatalnok meghallgatása után elutasították Lalík úr fellebbezését. Ő ez után a Nemzeti Munkaügyi Hivatal besztercebányai kerületi szervéhez, majd pedig a pozsonyi vezérigazgatóságához fordult, s most már azt is szóvá tette, hogy az ügy kivizsgálása során az ellenőrök nem hallgatták meg a március 15-ei pályázaton részt vett többi munkanélkülit, akik közül, tudomása szerint, végül egyetlen egyet sem alkalmazott a Bellevue Rt. Pozsonyból október 11-én érkezett meg a válasz. A munkaügyi hivatal vezérigazgatósága azt közölte vele, hogy intézményén belül a besztercebányai kerületi szintnél nincs olyan magasabb fórum, ahol fellebbezhetne. Ha továbbra is ragaszkodik állítólagos panaszához és annak orvoslásához, azt csak úgy érheti el, ha polgári bírósághoz fordul, vagy panaszt tesz a járási ügyészségen.

Horváth Zoltán elmondta, hogy ő az említett pályázaton elfogadta a Bellevue állásajánlatát, s ezt aláírásával is igazolta. Mégis kellemetlensége támadt, mert közölte Daniš úrral, mégsem fog e cégnél dolgozni, mert megbízhatatlannak tartja, a Bellevue az egyik ismerősének ugyanis még most is tartozik egy munkáért. Erre Daniš úr kezdeményezte az ő kiiktatását is a hivatal nyilvántartásából.

Ettől csak a nagyrőcei munkaügyi hivatalhoz benyújtott fellebbezése mentette meg. Közölte továbbá, hogy március végén a Bellevue Rt. arról értesítette, nincs szüksége rá. A pályázat egy további résztvevőjétől, Szűcs Norberttől szintén megvonták a munkanélküli-segélyt, mert ő sem volt hajlandó elfogadni az állásajánlatot. Pavol Daniš szerinte is kiabált a pályázat résztvevőivel, nem hagyta, hogy kérdéseket tegyenek fel a szerződés feltételeivel kapcsolatban, és ő is azt állította, csak minimálbérről beszélt a hivatal vezetője.

Felkerestük a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal Tornaljai Kihelyezett Részlegének vezetőjét is. Pavol Daniš ismertette a foglalkoztatásról szóló törvény azon kitételeit, amelyek alapján Lalík Lászlót kiiktatták a nyilvántartásból. A hivatal vezetője ezúttal is tagadta, hogy durván bánt volna a munkanélküliekkel a Bellevue állásajánlatának ismertetésekor. Arra a kérdésre, miért nem hívatta be az ügy kivizsgálásakor a pályázat többi 33 résztvevőjét, azt válaszolta: ez a vizsgálatot végző nagyrőcei ellenőrökön múlott. Szerettük volna megkapni az említett 33 munkanélküli névsorát, hogy véleményt kérhessünk, Pavol Daniš azonban azt mondta, ez a névsor már nem áll a rendelkezésére. A 34 emberből végül is hányat alkalmazott a Bellevue? Milyen tapasztalatai vannak, megbízható vállalatról van-e szó? Egyik kérdésre sem kaptunk választ, Pavol Daništól csupán annyit tudtunk meg, hogy nem a március 15-ei volt az első válogatás a Bellevue számára.

A Bellevue vállalattal többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült kapcsolatba lépnünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?