Pontosan egy hete élnek áram, víz és fűtés nélkül a nyitrai Hôrka-lakótelep 1. számú lépcsőházának lakói, mert december 3-ára virradóra a lakáskezelőség beszüntette az energiaszolgáltatást.
Egy hete fűtés, víz és áram nélkül
Az önkormányzat illetékesei ugyan felajánlották az érintetteknek, hogy napi nyolcvan koronás bérleti díjért fejenként költözzenek abba a nagyköröskényi munkásszállóba, ahol május óta már vágsellyei lakbérhátralékosok is laknak, de a nyitrai romák ezt elutasították. Szerintük szociális segélyből még ennyi lakbért sem lehet fizetni, ezért az önkormányzat kötelessége lenne, hogy gondoskodjon róluk. A polgármester azonban kijelentette: ismételten figyelmeztették a kiköltöztetés előtt álló lakókat a lakbérhátrálék befizetésére, és ezentúl semmilyen törvényes kötelességük nincs velük szemben.
Az érintett roma közösség és a város vezetői között szeretett volna a héten közvetíteni Klára Orgovánová romaügyi kormánybiztos, de e tárgyalás sem vezetett eredményre. A nyitrai alpolgármester, František Baláž csak annyit ígért: a betegeket és a kisgyermekes anyákat elhelyezik. A többieknek végül Orgovánová ajánlott fel fűtőtesttel és ágyakkal felszerelt unimóbódékat, amelyeket azonban a városnak kell kérvényeznie. Még ha nagyon gyorsan cselekszenek is az illetékesek, kérdéses, megérkeznek-e a bódék karácsonyig. Az elhelyezésük is újabb gondot jelent majd, mert Nyitrán nincs kimondott romatelep. Legvégső esetben az önkormányzat beleegyezne, hogy a szóban forgó családok az év végéig maradjanak a lakásokban, de a vizet, az áramot és a fűtést már nem kapcsolják vissza nekik, mert ahhoz fel kellene újítani a vezetékeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.