Egy helytörténész dilemmái

Úgy emlékszik, a család idővel megszokta, hogy édesapját – aki párttag volt – folyamatosan behívták a rimaszombati pártközpontba, és büntetéssel fenyegették, ha fia nem hagyja ott a teológiai iskolát. Gyula akkor érkezett válaszút elé, amikor a pártközpontban kimondták, ha belőle pap lesz, felesége soha nem taníthat majd. Nem sokkal később a fiatalember megszakította tanulmányait és hazautazott.

Gömöri Kovács Gyula az évek során megtanult latinul és görögül. Ez segített neki abban, hogy a későbbiekben a falvak történetének megírásához gyűjtött anyagokat eredeti latin nyelvű dokumentumokból jegyzetelhesse ki. Keserves tapasztalatokban gazdag életét lapunknak így foglalta össze:

„Feleden jártam alapiskolába és a mai napig hálás vagyok Szegedi László tanító úrnak, akitől megtanultam, kik voltak a görögök, a rómaiak, és számtalan magyar királyt ismertem meg általa. Aztán a sors a füleki gimnáziumba vezérelt. A humán tagozaton magas szinten tanultuk a magyar irodalmat, a történelmet és megismerkedtünk a latin illetve a francia nyelv alapjaival. A latinnal különösen szerencsém volt, mivel a Károly Egyetemen szigorúan vették ezt a nyelvet... Ebben a gimnáziumban olyan alapokat kaptam, amelyekre egész életemben bátran építhettem. Egyháztörténész szerettem volna lenni, így a gimnáziumból a prágai Károly Egyetem protestáns teológiai karára jelentkeztem, ahová fel is vettek. A kis államvizsgám már megvolt, amikor négy év után a pártszervektől kaptam egy levelet, amelyben felszólítottak, hagyjam ott az iskolát. Belőlem nem lehet pap, amikor az apám és a nagyapám is kommunista. Egyébként is, ha pap leszek, a feleségem nem taníthat. Fellebbeztem, leveleket küldtem a minisztériumokba, írt levelet a dékán is, de a pártközpontban nem vették figyelembe érveléseimet: azt mondták, pap és tanító nem élhet együtt. Beláttam, a hatalommal szemben nincs értelme hadakozni, úgy találtam bölcsnek, ha otthagyom az iskolát.”

Kovács Gyula az esküvő után úgy gondolta, beiratkozik egy magyarországi főiskolára latin–görög fordítói szakra. Több főiskolára, egyetemre jelentkezett: felvették Debrecenbe, Budapestre és Sárospatakra is, mégsem lett belőle műfordító. Közölték vele, válasszon magának iskolát Csehszlovákiában, tanulmányait külföldön nem folytathatja. Soha nem érdekelték a számok, a képletek, az egyenletek. Dacból, vagy bizonyítási vágyból elvégezte a rimaszombati Kereskedelmi Középiskolát. Szorgalmas volt, közgazdász lett belőle, de a számok világa nem csábította soha. Szabadidejében történelmi és irodalmi témájú könyveket olvasott.

A középiskola elvégzése után dolgozott irodában, volt gyapjúfelvásárló, munkás, fűtő, éjjeliőr, mígnem az utóbbi meghozta a szerencséjét. Ezekre az évekre így emlékezik:

„A rimaszombati Gömöri Múzeumban B. Kovács István igazgatósága idején voltam éjjeliőr. Akkor, sőt már korábban is az Új Ifjúság hasábjain jelentek meg tanulmányaim Blaha Lujzáról, Ferenczy Istvánról és másokról. Amikor a Gömöri Múzeum levéltárosa nyugdíjba ment, az igazgató engem bízott meg a könyvtár és a levéltár vezetésével. Az intézményben található kötetek nagy része latin nyelven íródott, azokat természetesen rendszerezni kellett. Mivel a levéltárosi munka mellett maradtam éjjeliőr is, éjszakánként belevetettem magam a kutatásba. A Gömöri Hírlap felkérésére megírtam hatvanhat település történetét, ezzel párhuzamosan a történelmi Gömör vármegye területén, azaz a Rimaszombati és a Rozsnyói járásban előadásokat tartottam a honfoglalásról és az adott település múltjáról. Közben A kereszt árnyékában címmel történelmi regényt írtam, amelyet véleményezésre elküldtem Budapestre Püspöki Nagy Péternek, aki tanácsokkal látott el. A kézirat tizenöt évig feküdt a fiókban, közben háromszor átdolgoztam, most van a nyomdában. A regény Gömör vármegyében játszódik és szerepel benne valamennyi ismert korabeli személy, aki ebben a térségben tevékenykedett. Például Toldi Miklós, aki egy időben Gömör vármegye főispánja volt.”

1993-ban Pelsőc önkormányzata a település fennállásának 750. évfordulója alkalmából pályázatot írt ki a város történelmének megírására. G. Kovács Gyula indult és nyert, az erre a célra kijelölt bizottság az általa megírt településtörténetet találta a legjobbnak, a leghitelesebbnek. Az ünnepségre a város történelme könyv alakban szlovákul és magyarul is megjelent. Igazából Pelsőc történetének megírása után kezdtek felfigyelni G. Kovács Gyulára. Az első megbízást szülőfaluja, Feled polgármesterétől kapta. A mintegy két és félszáz oldalas feledi krónika megírása után következett Serke, Egyházasbást... pillanatnyilag pedig két falu polgármestere várja, mikor adhatja nyomdába a település keletkezésének és fejlődésének történetét.

A településtörténeteken kívül megírta Gömör megye archontológiáját (a világi intézmény élén álló, illetve személyzetéhez tartozó tisztségviselő kilétének és működési idejének megállapításával foglalkozó történeti segédtudomány). Ennek keretében összeírta a 13. század elejétől 1848-ig Gömör megye főispánjait, ispánjait, alispánjait, kormányzóit, főszolgabíróit, szolgabíróit, táblabíráit. Számos tudományos munkát készített történelmünk egy-egy jelentős szakaszáról, foglalkozik címer- és családkutatással, legújabban pedig a történelmi regény folytatására kérték fel. Tavaly decemberig a rimaszombati Gömöri Hírlap főszerkesztője volt, azóta azonban kevesebbet hallani róla.

„Tizennyolc hónapig szinte egyedül szerkesztettem a hetilapot, december 15-én családi okok miatt kénytelen voltam feladni a munkámat. Idegileg sem bírtam tovább... Pillanatnyilag a fiammal élek. Ő 1700 korona szociális segélyt kap, azt próbáljuk egy hónapra beosztani, bár már ígéretet kaptam, hogy októbertől én is kapok majd 1700 koronát. Ha eladogatnám könyveimet, nem kellene ennyire összehúzni a nadrágszíjat, de azokat nem adom el.