<p>Királyhelmec. A bodrogközi város polgárainak jövőre 2–7 százalékkal magasabb ingatlanadót kell fizetniük, a szemételhordás díja valamint az ebadó összege a 2012-es évhez képest</p>
Egy év után újabb adóemelés Királyhelmecen
LECZO ZOLTÁN
Királyhelmecen 2008-ban és 2009-ben a polgároknak egyáltalán nem kellett ingatlanadót fizetniük, ugyanis az önkormányzatban zajló viták miatt a vonatkozó általános érvényű rendelet(ek) jóváhagyására két egymást követő évben sem került sor. A település akkor összesen 239 ezer eurós bevételtől esett el. 2009-ben időben elkészültek és hatályba is léptek az új helyi érvényű rendeletek, így az ingatlanadó 2010-ben a 2007-ben kirótt összeg 20 százalékával lett magasabb, 2011-ben a lakosoknak további 10 százalékos emeléssel kellett számolniuk, tavaly azonban nem emelték a helyi adókat. Az idei utolsó tanácskozás előtti egyeztetések során – az állami támogatások csökkenése miatt – jelentősebb összegű ingatlanadó-emelést is fontolgattak, ám a testület végül az eredeti javaslat alapján, a földek kategorizációjától függően 2–7 százalékos emelést szavazott meg, mondta el lapunknak Kalapos Árpád alpolgármester. A városban a jelenlegi szabályozás szerint a szemétdíj összege a magánszemélyek esetében nem változott, lakosonként 18,25 euró maradt. Azoknak a vállalkozóknak, akik 140 literes szeméttárolót bérelnek, 72,80 eurót kell fizetniük, az 1100 literes konténerek bérleti díja továbbra is 572 euró. Szűkítették viszont a lakosoknak nyújtható kedvezmények körét, így például csökkentett szemétdíjat ezentúl nem a 65 évnél idősebb polgárok fizetnek, hanem azok, aki betöltötték a 70. életévüket.
2013-ban a kertes házakban tartott kutyákért egységesen 8,50 eurót, a bérházakban tartottakért pedig 20 eurót kell fizetni. Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy az ipari létesítmények udvarán tartott ebekre 30 eurós díjat szabott meg az önkormányzat – ilyen besorolás az előző szabályozásban nem volt. A többi adónem összege csupán minimálisan emelkedett, a változtatásokat számviteli okok indokolták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.