Egy döntéssel tízezrek életét keserítették meg

A buszok nem helyettesítik a vonatot, s így fennáll annak veszélye, hogy az ipolysági és a zselízi körzetben a jelenlegi 40%-os munkanélküliség tovább fog nőni Ám riportútjaim során éppen ezért választottam legszívesebben ezt a közlekedési eszközt. Még ha lassúbb és kényelmetlenebb volt is, mint a szolgálati autó. Ugyanis vonaton ülve és beszélgetve, vagy csak hallgatva a beszélgetőket, a valóság legtisztább képét kaphattam. S ha egy szakaszon hosszabb ideig utaztam, még a vidékről és az ott élőkről is megtudhattam szinte mindent.

A vonat egy külön világ: a hetyke kalauzkisasszonnyal vagy a mogorva, esetleg éppenséggel beszédes kalauzzal együtt. Azt persze nem állítanám, hogy a mi vonataink minden világok legjobbikai. Ugyanis utaztam már francia vonaton is, amely tiszta volt, kényelmes és csendes. Úgy siklott be a peronra, hogy az utas észre sem vette. Fel- és leszállni pedig két lépéssel kellett mindössze, mert a kocsinak nem volt lépcsője. Sem fülkéi, ellenben kényelmes egyszemélyes ülései, kis, lehajtható asztalkával felszerelve. Talán a repülőgép belsejéhez hasonlíthatnám leginkább. Vagy az új, már nálunk is fel-felbukkanó IC és EC vonatokhoz. Nem kétlem, hogy ezt a kényelmet szívesen fogadnák a mi utasaink is. És abban is bízom, hogy hamarosan valóban így fogunk utazni. Ám azokat is megértem, akik ma is ragaszkodnak vicinálisaikhoz. S nem csak nosztalgiából, bár az sem szégyen, hanem mert a vasút az a köldökzsinór, amely összeköti lakóhelyüket az ország, a világ más, fejlettebb részével. Érthetetlen, miért vágták el ezt a sok tízezer embernek életet jelentő köldökzsinórt.

A közlekedési minisztérium február 2-tól érvényes határozata, amely értelmében 25 szárnyvonalon állította le a vasút a személyszállítást, egyes régiók életét szinte teljesen megbénította. A forgalomból kivont 200 járat állítólag több millió korona veszteséget okozott a vasútnak, s ezáltal az államnak. Azt még senki nem számította ki, hogy a döntés nyomán az érintett területeken élők mit veszítenek időben, pénzben, hogy a mérhetetlen és kimutathatatlan veszteségekről ne is beszéljünk.

A MAGYARLAKTA VIDÉKEK A VESZTESEK

A személyi forgalomból kivont vasút hossza 738 km, és az egyes szakaszok többnyire délről haladnak az ország középső részén lévő kisebb-nagyobb vasúti csomópontok felé. Nem véletlenül terjedt el az a nézet, hogy főként a magyarok lakta területek vonatközlekedését állították le. Vitathatatlan, hogy Dél-Szlovákiában a rendszerváltás óta nem fejlesztették a vasutat. S így ezen a területen a legelavultabb és nyilvánvalóan a legveszteségesebb a vonatközlekedés. Az illetékesek ezzel indokolják, hogy a nyolc megye közül éppen a Nyitraiban – vagyis ahol a szlovákiai magyarok aránya a legnagyobb, 30%-os – kellett a legtöbb járatot leállítani.

A döntés nyomán szinte megbénult a Lévai járás, amelyben ugyan csak 28%-nyi magyar él, de országos viszonylatban itt van a legtöbb kis- és nagyközség. Számuk 89, és szinte valamennyi a vasút mentén található. Az itt élők számára eddig ez volt a legfontosabb közlekedési útvonal: északi irányban a járási székhely, Léva felé, délnek pedig a határállomás, Párkány felé. Az egyes helységeket is a vasút köti össze.

AZ IPOLYSÁGI GIMNÁZIUM

S hogy ennek megszűnte mivel jár például egy olyan jelentős iskola, mint az ipolysági magyar gimnázium életében? Erről Szkladányi Endre igazgatót kérdeztük.

– Iskolánkba körülbelül 30 diák jár naponta vonattal. Ők az úgynevezett ingázók, és amióta nincs vonat, tehát autóbusszal kénytelenek utazni, azóta gyakran késnek. A buszjáratok ritkábbak, a nagy hó miatt nehezebben közlekednek, utasaik pedig elkésnek mindenünnen. Ezek a gyerekek 25 km-es körzetből érkeznek: Ipolypásztó, Ipolyszakállas, Bél azok a falvak, ahonnan a mi iskolánkba járnak. Ez az utazás több időt vesz igénybe, és anyagilag is megterhelőbb a családoknak.

– Iskolabuszt nem tudnának üzemeltetni?

– Én támogatnám ezt a megoldást, amely egyúttal szociális lépés is lenne, köztudott, hogy a mi régiónkban nagy a munkanélküliség, és diákjaink közül sokan éppen munkanélküli szülők gyermekei. Komoly anyagi problémákkal küszködnek a családok, és nagy gondot jelent számukra minden váratlan vagy többletkiadás. Ha tehát a város vagy a megye találna pénzt egy vagy akár több iskolabusz működtetésére, azt mi csak üdvözölni tudnánk.

– Mit tudnak a családokról, a szülőkről, őket hogyan érintette a minisztériumi döntés?

– Az ő lehetőségeik is rendkívüli módon beszűkültek. Az első fél évet lezáró szülői értekezletre például sokan azért nem tudtak eljönni, mert – még ha érdeklődnének is gyermekeik tanulmányi eredményei és az iskola élete iránt – kora este már nincs mivel hazautazniuk. Egy másik példával is élhetnék: nem tudjuk diákjainkat indítani a hétvégi matematikai versenyen, mert szombaton reggel nem tudunk eljutni Párkányba. Nincs közlekedés.

Ipolyságtól Párkány közúton 50 km-re van, a járási székhely, Léva pedig 45 km-re. Nem nagy távolság, mondhatnánk. Ám ha nincs sem vonat, sem autóbusz, akkor legföljebb néhány lelkes, áldozatkész szülőre lehet támaszkodni. Kérdés, hogy anyagi helyzetük megengedi-e ezt a néhány száz koronás többletkiadást.

Ipolyságon a közelmúltban egy tömeggyűlésen követelték a szárnyvonalak visszaállítását. A probléma megoldását az érintett városok vezetőinek és a megyei önkormányzatnak, meg a vasút képviselőinek közösen kell megtalálniuk. Hiszen a középiskolák is a megye hatáskörébe tartoznak immár. Nem hagyhatja hidegen a testületet a diákság sorsa, romló életkörülményei, ami végső soron teljes leszakadásukhoz vezethet. A térség szlovák és magyar középiskolásait egyaránt sújtja a minisztérium döntése. Sőt, több faluból már az alapiskolások is Ipolyságra utaznak. A megoldás nem tűr halasztást. Ezért is szerveztek meg a magyar gimnáziumban egy tiltakozó aláírásgyűjtést. A petíciót pedig, amelyben a személyi forgalom visszaállítását követelik, eljuttatták az Ipoly Unió vezető testületéhez.

CSATA CSOMÓPONT VOLT

Ugyancsak a térségben található Csata, egy 1240 lelket számláló község. Polgármestere, Lakatos Lajos szerint ezen a vidéken nem is volna szabad szárnyvonalat emlegetni, hiszen közel 100 km-nyi vasútvonalat szüntettek meg környékünkön.

– A minisztérium döntése mindenkit érint. Elsősorban a község lakosait, de mi egy kisebbfajta vasúti csomópontnak számítunk. Hozzánk fut be Párkány felől az egyik vonal, amely Léva felé halad tovább. Innen ágazik el Ipolyság–Zólyom felé a másik vonal. Tehát sokkal inkább fővonalakról kell beszélni. A vasút a főütőere a vidéknek. Itt ipar nincs, iskolák nincsenek. A lakosság a kisvárosokba jár naponta: a gyermekek Párkányba járnak alap- és középiskolába, továbbá Zselízre, Lévára és Ipolyságra. Akiknek sikerült munkát szerezniük valamelyik környező kisvárosban, azokat is elüti a lehetőségtől a hosszadalmas és bonyolult utazás. Hiszen míg eddig a Csata–Ipolyság szakaszon az utazás 44 percig tartott, most autóbusszal 85 perc. ĺgy a gyerekek csak nehezen járhatnak pontosan iskolába. Az utóbbi időben – a rossz időjárási viszonyok miatt is – rendszeresen késnek a buszok, na meg a vele utazók. Ha 40–45 percet késnek, az már 1 tanítási óra. Gyermekeink lemaradnak, kevesebb tudást szerzenek, hátrányos helyzetűekké válnak. De gondba vannak a felnőttek is, mert például egy magánvállalkozót nem érdekel, hogy alkalmazottja hogyan jut el munkahelyére. Ha nem tartja be az előírásokat, felmond neki. És így sokan elveszíthetik nehezen megszerzett munkájukat.”

Lakatos Lajos szerint nem igaz, hogy autóbuszokkal pótolják a kiesett vonatjáratokat. A buszok sem számban, sem időben nem helyettesítik a vonatot. S így fennáll annak veszélye, hogy az ipolysági és a zselízi körzetben a jelenlegi 40%-os munkanélküliség tovább fog nőni. De a mindennapi élet egyéb területein is megmutatkoztak a miniszteri döntés hibái... A már említett vidékről csak nagy nehézségek árán tudnak az ipolysági kórházba bejutni a betegek, vagy babakocsival a kismamák. Megannyi gond, amiről a döntéshozók elfeledkeztek.

Pedig ha előbb kissé tájékozódnak, szétnéznek az érintett vidékeken, területeken, kitalálják a pótmegoldásokat, s csak ezután hozzák meg döntésüket, talán kevésbé rázta volna meg az országot, s keserítette volna meg tízezrek életét.

MEGKÉRDŐJELEZHETŐ MINISZTERI DÖNTÉS

A hivatalos indoklás szerint a 25 szárnyvonalon üzemeltetett személyvonatok havi 40 millió koronás veszteséget okoztak a vasútnak. Ez csak a töredéke a több milliárdos veszteségnek, amelyről azonban nem tehetnek sem az ipolysági kis- és nagyiskolások, sem a csataiak. De még a kalauzok, váltókezelők, mozdonyvezetők sem. Senki azok közül, akik a miniszteri döntéssel elvesztették állásukat, esélyegyenlőségüket, a jobb élethez való jogukat. Ha valamiért, akkor ezért érdemes és kell küzdeni, akár tiltakozva is.