Egy bukás lélektana, avagy polgármester kulcsok nélkül

Dobra kisközség Kelet-Szlovákia legkeletibb csücskében fekszik, alig pár kilométerre Tiszacsernyőtől. A tavalyi helyhatósági választásokon a község kétszáznyolcvan választópolgárából 116-an az új, 115-en a régi polgármesterre szavaztak, így a falu első embere Simon László, az MKP jelöltje lett egy szavazattal. Eddig minden rendben is lenne, mindenhol a polgárok döntöttek arról, kit szeretnének a polgármesteri székben látni a következő négy évben. Csakhogy Dobra községben nem éppen szabályosan folyt az átadás. A 2003. január 7-i beiktatáson betegségére hivatkozva a régi polgármester nem vett részt, sőt az azt követő, január 22-i ülésen sem jelent meg. Ekkor az önkormányzat tagjai levélben kérték, jöjjön el a január 28-i újabb ülésre, amelyen átadhatná a hivatalos iratokat, a pecsétet, a kulcsokat, valójában mindent, amit ilyenkor át kell adni, amivel el kell számolni. A régi polgármester – dacolva a hivatalos értesítéssel – ezen az ülésen sem jelent meg, csak levélben értesítette az önkormányzatot, hogy betegsége miatt továbbra sem képes eleget tenni átadással járó kötelezettségének.

BÉNĺTÓ BETEGSÉG

Az új polgármester tanácstalanul állt az eset előtt, hiszen ha csak egy szavazattal is, de hivatalosan megnyerte a választásokat, és legitim módon lett első embere a községnek. Intézkednie, leveleznie kell, s dolgozni szeretne. Kulcsokat mégsem kapott, az épületbe csak akkor léphetett be, ha a takarítónő, vagy a régi titkárnő megérkezett, és kinyitotta az ajtókat. Az újonnan felvett titkárnővel a községi hivatal egyik szomszéd helyiségéből irányították a tennivalókat, de ha kellett, átmentek a régi titkárnőhöz, és onnan telefonáltak, ott fénymásoltak. „Érthetetlen és bosszantó ez az időhúzás – mondta a polgármester – ,mert nem tudom elhinni, hogy betegsége ellenére ne tudott volna eljönni és átadni az iratokat, kulcsokat, pecséteket és mindazt, ami szükséges a munkánkhoz.”

Szakszon Géza, a régi polgármester, már tizenkét éve intézi a falu ügyeit. Ez idő alatt vezették be a gázt, építették fel a halottasházat, évente kétszer meghívta a Thália Színház művészeit, saját traktorával kaszálta a füvet a focipályán, és takarította el a havat a falu utcáiról. Nem érti, miért veszítette el a választást. „Nem is kampányoltam, hiszen nem volt időm, mert az építendő bérházak ügyében Nagymihályba kellett szaladgálnom” – mondja, hangjában érződik a csalódottság és az elkeseredettség.

A kérdésre, betegsége valóban annyi fájdalmat okozott-e hogy képtelen volt átadni a polgármesteri tisztséget, egyértelmű igennel felel. „Nagy fájdalmaim voltak, s ha tisztességesen át akartam adni funkciómat, ki kellett mennem a terepre, a bérházakhoz, meg a focipályára. De a fájó derékkal abban a hidegben erre nem vállalkoztam. Egyébként megmondtam, hogy február tizedikén kell ellenőrzésre mennem, addigra reméltem felépülök annyira, hogy elmehessek a községi hivatalba és átadjam a funkciót. De addig is ott volt a kolléganőm, aki mindenben segítségére volt az új polgármesternek, utasítottam, hogy a kölcsönök fizetésére és az új adók valamint illetékek beszedésére figyelmeztesse a polgármester urat.”

FELESÉGE KALAPBAN JÁRT

Úgy néz, ki az átadáson lassan túlesnek a felek, nem történt különösebb tragédia. A falu lakói természetesen megosztottak a történtek miatt, nehéz tárgyilagos embert találni. Bárkit kérdeztünk, mindenki saját emberét védte. Miért is veszítette el a régi polgármester a választást? – „Elkövetett apróbb hibákat” – mondja az egyik falubeli. „Minek vette oda magához a saját lányát?” „A felesége meg kalapban járt” – teszi hozzá egy másik földi, látható rosszallással. „Eltüntette a kisebbségnek járó pénzt!” – hangzik el végül a talán legsúlyosabb érv. A legpontosabban azonban egy férfi magyarázza a dolgokat. „Itt nagyon sok a munkanélküli – kezdi igyekvően –, aki keres az is alig többet, mint négy-ötezer koronát. Egy négytagú család összkeresete a legjobb esetben sem lépi túl a tizenötezret. És mit látnak? Hogy a polgármester keres huszonvalahányezret, a felesége is valamit, a lányának is fizet vagy nyolcezer koronát. Hát ez már sok! Szerintem ezt irigyelték meg az emberek!” Igaz, hogy állítólag ingyen kaszált, de ki hiszi el, hogy valahol nem fizettette ki magának a naftát?

Szóval, dolgozott ugyan, de ki tudja mi volt a fizetsége? És még az új polgármesternek sem akarta átadni a tisztséget! De mi van a kisebbségeknek járó pénzzel? „Én csak arra tudok gondolni, hogy nemrégiben a Markíza televízió osztogatott a környéken a romáknak pénzt, de abból a mi falunk nem kapott, így el sem sinkófálhattam, mint azt egyesek állítják” – mondja Szakszon Géza. „De a tárgyaláson kiderül” – teszi hozzá. Azóta ugyanis két per kezdődött el, mert a választási kampány velejárója volt a sértegetés és a fenyegetés. „Igen, életveszélyesen megfenyegettek” – mondja, de a részletekről nem szívesen beszél. Érdekes, a jelenlegi polgármester szerint éppen ő, mármint a régi polgármester volt az, aki kirúgással fenyegette meg az újat. „Ilyesmi nem történt” – határolja el magát egészen határozottan Szakszon Géza.

LELTÁR FOLYAMATBAN

Mindenesetre a leltár átadása megkezdődött és mostanáig tart. Nem tudni mikor kezdődhet az igaz érdemi munka a faluban.

Egy azonban bizonyos Dobrán, és ezt a jelenlegi polgármesternek is meg kellene szívlelnie: Nem biztos, hogy ha valaki tizenkét évét a faluért áldozza, azt meg is köszönik neki.