Egy baleset anyagi vonzatai

Rozsnyó. Csodával határos módon, mindössze néhány karcolással megúszta az a 15 éves fiú, aki pár napja 50 métert zuhant egy régi bányaaknában.

Az, hogy Silvester néhány kék folttal megúszta, meglepte a mentősöket is. Mint mondták, a zuhanást ilyen magasságból ritkán él túl az ember, vagy legalábbis maradandó károsodás nélkül nem ússza meg. Az orvosok szerint a fiú komolyabb sérülést nem szenvedett. Ľubica Báthoriová, a rozsnyói Szent Borbála Kórház baleseti osztályának főorvosa elmondta, a fiú a fejét fájlalja még, de túl van az életveszélyen. Silvesterrel hangosan kell beszélni, mert hallássérült. Emlékezetkiesése van, semmire nem emlékszik az ötórás mentőakcióból, arra sem, hogyan húzták ki az aknából. Hamarosan a traumatológián kezelik tovább. A gyerek vasat keresett a régi aknában két másik társával. Mivel a mentésnél a tűzoltók felszerelése kevésnek bizonyult, hiszen nehezen megközelíthető terepen egy 1,5 méter átmérőjű, 85 fokos lejtésű régi, beomlott bányaaknáról van szó, amely egy barlanggal van összeköttetésben. Ezért a rozsnyói barlangászok is részt vettek a mentésben, akikkel két brünni kollégájuk is ott volt. Az alacsony tátrai hegyi mentőszolgálat emberei is a helyszínre érkeztek helikopterrel. Az önkéntesek munkájáért, akik életüket kockáztatták, legfeljebb köszönet jár. Más kérdés, vajon állja a hegyi mentőszolgálat költségeit. Egy perc helikopteres repülés náluk 1000 koronába kerül. A rozsnyói akció alkalmával összesen 88 percet repültek. A hegyi mentőszolgálat sem végzett még számításokat, de Jozef Janiga vezető szerint ez a kiszállás nem volt költséges. „Körülbelül 10 ezer korona lesz, ehhez jön még a helikopterrel való szállítás költsége. Hogy valaki kifizeti-e nekünk a költségeket, vagy támogatóktól kell megszereznünk a pénzt, az még kérdéses” – mondta Janiga.

Újabb kérdés merült fel azzal kapcsolatban, felelős-e valaki a nyitott, régi bányaaknákért. Rudolf Šembera, a földművelésügyi minisztérium tanácsosának véleménye szerint az országban nem létezik olyan intézmény, amely szám szerint kimutatná, hány ilyen elhagyatott akna létezik és merre találhatók. Becslése szerint hétezer van belőlük, de lehet, hogy több is. „A régi tárnákban és aknákban nincs vas. Amikor ezeket a bányákat építették, a dúcolást fából készítették. Vashulladékot tehát nem találnak, akik azt keresnek” – mondta Šembera. Más a helyzet az újabb bányáknál, ahol úgynevezett TH vaskonstrukciókat használtak. A fejtés végeztével a beomlás veszélye miatt kockázatos volt felszedni ezeket, ezért inkább az üres bányákban hagyták. „Ezeket a merevítőket néha elviszik, de ez óriási veszélyt jelent, mert a bánya bármikor beomolhat” – mondta Šembera. Az újabb bányáknál, ha ismert a tulajdonos, ő viseli a felelősséget.

Korábban több bányatársaság kötelezettségeit a Besztercebányai Állami Ércbányák vette át, tehát ennek kötelessége a biztonság garantálása. A költségek azonban az államot terhelik. „A régi bányák biztosítása valaha a környezetvédelmi minisztérium feladata volt, de az új törvény szerint ez már a mezőgazdasági minisztérium dolga. Jelenleg folyik a törvénymódosítás, a pénzügyminisztérium segítségével végzik el ezeket a költséges munkálatokat” – magyarázta Šembera.

A régi aknák és tárnák sorsa

Régen a fejtőket csak a haszon érdekelte. „Amikor a bánya kimerült, sorsára hagyták. A bányatörvény megszületése után különböző társaságoknak kellett szavatolniuk a kimerült bányák biztonságát. A háború után ez a törvény is elévült, mivel már senki nem tudta megállapítani, kik a régi tárnák tulajdonosai. Többször előfordult, hogy a bányatársaságok egy-egy fejtés során régi aknákra bukkantak” – mondta Rudolf Šembera, a földművelési minisztérium tanácsosa. A bányászok szeretnék ezeket a helyeket megjelölni. A 14 aktív bányásztársaság művelődéstörténeti értékként kezelné ezeket a helyeket, és emléktáblával jelölné meg a régi fejtések helyét. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?