"Ebben van a jövő" - három gimnázium találkozója Komáromban

Gyakorlatilag egy egész hétvégés vendéglátást bonyolított le a Selye gimi. A lazább, sportos, táncos program mellett a Komáromi Napok eseményei is a vendégek rendelkezésére álltak, akiknek aztán Zoboralját is bemutatták. Felkeresték többek között az alsóbodoki Zoboralja Múzeumot és az Esterházy János Zarándokközpontot.

Régi barátság

Laczkó György, a székelyudvarhelyi gimnázium igazgatója lapunknak elmondta, a budapesti intézménnyel egészen a 90-es évek elejéig nyúlik vissza a kapcsolatuk. Az akkori súlyos erdélyi kisebbségi helyzetben a Szent István Gimnázium szlovákiai származású igazgatója kereste meg őket. Ami a Selyét illeti, Andruskó Imre igazgató hozzátette, a 2004-es „tragikus” december 5-i népszavazás után úgy gondolták, ápolni kell a magyar–magyar kapcsolatokat. 2004-ben először a budapesti gimivel kötöttek testvériskolai kapcsolatot, amely aztán 2005-ben hivatalosan kölcsönössé vált a három iskola között. A nagy találkozókat kétévente, 2013 óta tartják.

„Úgy érzem sokszor, hogy olyanok vagyunk, mint egy család. Ez egyszer »csak úgy« létrejött, amióta pedig megvan, a családi kapcsolatunk olyan, hogy mindig figyelek arra, mi van Erdélyben Gyuriéknál, mi van Felvidéken Imrééknél” – mondja érdeklődésünkre Lázár Tibor, a budapesti igazgató. Hozzáteszi, ez nemcsak a konkrét kollégákat, iskolákat, hanem az iskolaügyet és a teljes közéletet is jelenti. Egybehangzóan állítják, hogy a három igazgató együtt örül vagy szomorkodik aszerint, hogy mi történik a gimnáziumaikban s azok körül.

Intézményi rejtelmek

„Három igazgató miről beszélget? A költségvetésről és a működtetésről”

– állítja nevetve a kapcsolattartásukról Laczkó György, ám mint mondja, azért teszik ezt, hogy esetleg mit tudnának a másiknak átadni jó tapasztalatként. Általánosságban ugyanakkor egyik országban sincs a legjobb kondícióban az oktatásügy. Ami az igazgatói mozgásteret illeti, jelenleg Szlovákia áll a legjobban. Andruskó Imre adja meg az alaphangot, mivel ő munkáltatóként vezeti az iskolát, s ő rendelkezik annak költségvetése felett is.

Laczkó György hozzáteszi, náluk olyan centralizált oktatási rendszer van, amit utóbb Magyarországon is átvettek.

„Van, amit nem, hálistennek. Nálunk az a legrosszabb, hogy nem én vagyok a munkáltató, tehát nem én rendelkezem arról, hogy ki fog tanítani az iskolában, hanem ezt egy központi rendszer működteti, s egyszerűen megkapjuk a tanárt. Minisztériumi kinevezése van, amibe nem tudok beleszólni. A költségvetéssel én rendelkezem. Az nem elég, de legalább beosztom”

– teszi hozzá némi derűs iróniával. Egyértelmű pozitívumként utal arra, hogy a tanárok csak heti 18 órát kötelesek megtartani.

„Nem vagyok munkáltató, és nincs költségvetésem” – mondja a harmadik lehetőséget Lázár Tibor hasonló jellegű iróniával. Lassan 20 éve van az iskolavezetői poszton és átélt már egy sor változást. Hozzáteszi, a kívülről teljesen sanyarúnak tűnő helyzet azért nem pontosan ilyen belülről, hiszen például a tankerület rugalmasan áll az igazgatói igényekhez, amikor az új pedagógusok felvételére kerül sor. A legnagyobb problémát azonban nem annyira ebben látja, hanem a tanári utánpótlás hiányában. „Bejön a rendszerbe 1500 ember a felsőoktatásból, szétnéz, megijed és kimenekül – miközben 4000 pedagógus pedig elmegy nyugdíjba. Elég gyorsan ki lehet számolni, hogy mi lesz pár év múlva” – konstatálja.

Ebben van a jövő

Az igazgatókon és a tantestületen túl a diákok között is tartós barátságok szövődtek az évek folyamán.

„Egy-két találkozó mindenképpen elég arra, hogy megismerjék az életformát, hogy a társaik miként élnek például Erdélyben, mivel küzdenek, mik a gondjaik. Megtapasztalják egymást, s elfogadóbbak lesznek. A saját osztályomból tudom, hogy olyan szoros kapcsolatok szövődtek, amelyek aztán egy életre szólnak. Van példa arra is, hogy a családok gyerekei is összejárnak és látogatják egymást”

– fejti ki Laczkó György.

„Ebben van a jövő”

– teszi hozzá budapesti kollégája és barátja, aki szerint osztályszintű kapcsolatok tömkelegét kell létrehozni.

A nagy hármas találkozókon kívül a diákoknak más alkalmuk is van arra, hogy megismerkedjenek egymással. Van, amikor 3-4 osztály keresi fel egymást konkrét alkalmakkor. A budapestiek például évente szerveznek kajak-kenu tábort Tiszapüspökin, ahova 10-10 diákot szoktak hívni a két partneriskolából, de a selyések sítúráin is megjelentek már az erdélyi és a magyarországi gimnazisták. „Ez tényleg nem papíron működik, mert akkor már régen elhalt volna” – vonja le a végkövetkeztetést Andruskó Imre.