Dunaszerdahelyi Nyár

Dunaszerdahely. Nagy készülődésre figyelhetett fel az, aki a múlt hét elején végigsétált a városon. A Szent István téri parkot rendbe tették, az elszáradt sövényeket kivágták, az ütött-kopott padokat eltüntették, péntekre pedig egy fehér lepellel letakart szobor állt a park végében.

A Dunaszerdahelyi Nyár 2004 rendezvénysorozatra készült a város, amely hagyományosan államalapító királyunk ünnepéhez kapcsolódik. A győri Hold Színház csütörtökön a gyermekek és a felnőttek számára is tartott egy-egy előadást. Pénteken este Lipcsey György márvány, bronz és homokkő ötvözéséből készült köztéri szobrát avatták Pázmány Péter polgármester és számos jeles vendég részvételével. Az alkotást Petheő Attila történész a leleplezést és felszentelést követően ekképpen méltatta: „A szobor tetején található korona jelképezze a magyar egységet és államiságot, a koronát tartó, hosszúra nyúló oszlop pedig a nemzet hajlíthatatlan gerincét.” A szoboravatást követően a Felvidéki Rockszínapad az István, a király című rockoperát adta elő, amelyet több százan néztek végig – vastapssal jutalmazva a produkciót. Aznap este a Himnusszal köszöntek el egymástól az ünneplő, emlékező város- és környékbeliek.

A Dunaszerdahelyi Nyár harmadik napján, szombaton a művelődési központ előtti színpadon gyermekprogram, folklórműsor és utcabál várt az érdeklődőkre. Elsőként mutatkozott be hazai közönség előtt a városi művelődési központ mellett működő Tiszta Forrás énekkar, valamint az újra működő Kistiglinc és Dunaág táncegyüttes. A Kondé Miklós Polgári Társulás nevéhez fűződő Ki Mit Tud? verseny felfedezettjei nemcsak szólóban énekeltek, hanem duetteket is előadtak. Határozottan leszögezhető, hogy az említett tehetségkutató rendezvény célt ért: tálentummal megáldott énekesek, bűvészek és zenészek indulhattak el a pályán .

Az utcabált este tíz órakor az Ifjúsági Világszövetség Romániából és Magyarországról érkező képviselői szakították meg azért, hogy népszerűsítsék a két hónapon át tartó, a család jelentőségét jelképező kerékpárútjukat. Európa négy sarkából indultak útnak Brüsszelbe, a szlovákiai kerékpárosokkal kiegészülő csoportot a város vezetése is fogadta, a színpadon pedig elénekelték a „Mi mind az európai családokért vagyunk” című dalukat.

A rendezvénysorozat utolsó napján a Teátrum Színházi Polgári Társulás a Csókos asszonyt adta elő majdnem telt ház előtt. Ezzel végződött az időjárás szeszélyeivel is dacoló rendezvény, amelyet az önkormányzat, az MKP alapszervezete és a városi művelődési központ szervezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?