Dunaszerdahelyen átalakítják a sürgősségi ellátást

Dunaszerdahelyen átalakítják a sürgősségi ellátást
Dunaszerdahely |

A jövő hét elején elkezdődik a modern sürgősségi osztály átalakítása a dunaszerdahelyi kórházban. A Svet Zdravia vállalat 3,5 millió euróból modernizálja az ellátást és új orvosi eszközöket vásárolnak.

Az üzemeltető cég a galántai és a dunaszerdahelyi kórházban is teljesen átalakítja a sürgősségi osztályt. Galántán már folyamatban van a felújítás, Dunaszerdahelyen a hét elején adták át a területet a kivitelezőnek. A több szakaszra bontott átépítés keretében elsőként egy sebészeti klasztert alakítanak ki a sebészeti és a traumatológiai osztály összevonásával. Az új osztály betegágyait szükség szerint osztják majd el, az alapján, hogy hol van rájuk nagyobb igény. Bock Sylvia igazgató elmondta, hogy a hagyományos rendszerben minden osztályon meghatározott számú ágy van, ami gondot okoz, ha több beteget kell ellátni, míg egy másik osztályon üresen állhatnak az ágyak.

„A dunaszerdahelyi kórházban komplex ellátást kapnak a széles régióból érkező betegek. A felújításoknak, valamint az új eszközök beszerzésének köszönhetően javíthatjuk az ellátás minőségét, a betegek biztonságát és kényelemesebb környezetet nyújthatunk számukra” - közölte az igazgató.

Az ötven mozgatható ágyon kívül egy- és kétágyas szobák kialakításával növelnék a betegek komfortját, amelyekhez saját fürdőszoba és tévé is tartozik. A tervek szerint márciusra elkészül az új osztály, utána a sürgősségi ellátás átalakításával folytatódik a munka. A galántaihoz hasonlóan itt is állapotuk alapján sorolják be az érkező pácienseket. Két bejárat vezet majd az osztályra, az egyik a járóbetegeknek, a másik azoknak, akiket mentővel szállítanak a kórházba.

Az új rendelőt összekötik a radiológiával, mellette egy tömbszakirányú intenzív (OAMIS), valamint aneszteziológiai osztályt építenek. Bock Sylvia hangsúlyozta, hogy egy helyen lesznek az intenzív ellátásra szoruló betegek, akikről szakképzett orvoscsapat gondoskodik. 2022 elejére teljesen átalakul a sürgősségi osztály a kórházban.

A beruházás miatt ideiglenesen csak lépcsőn juthatnak fel a látogatók a gyerekosztályra, a férfi belgyógyászatot pedig csak lifttel, az F pavilonból lehet megközelíteni. A Svet Zdravia az Integrált Regionális Operatív Programból nyert támogatást a nagyszabású átalakításra.

A Svet Zdravia társaság és lapunk kiadója a Penta befektetési csoport céghálózatának tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?