Drasztikus díjemelés helyett megoldás az óvárosi magyar oviban

óvoda
Pozsony |

Nem kell kétszáz százalékkal több óvodalátogatási díjat fizetni azoknak a szülőknek, akik nem az Óvárosban laknak, a gyerekük azonban az Augusztus 29. utcai magyar óvodába jár. Grendel Gábor helyi önkormányzati képviselő felajánlotta, hogy képviselői keretéből megtéríti az új díjszabásból fakadó többletköltségeket.

A városrész néhány hete tette közzé az illetékeket szabályozó általános érvényű rendelet tervezetét. Ha az önkormányzat a hónap végén elfogadja a javaslatot, akkor szeptembertől a jelenlegi 30 helyett 45 euróra emelkedik a havi illeték. Azoknak a szülőknek, akiknek nem a városrészben van az állandó lakhelyük, havi 90 euró illetéket kellene fizetniük. 


A magyarok tiltakoztak


A magyar óvodát látogató gyerekek szülei beadvánnyal tiltakoztak a nagymértékű emelés ellen. Rámutattak, hogy nincs lehetőségük arra, hogy a saját lakóhelyükhöz közel magyar nevelési nyelvű óvodába adhassák be a gyerekeket. 
Zuzana Aufrichtová, Óváros polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján is az óvoda jelentőségét hangsúlyozta, kiemelte, hogy más óvodákban nem elérhetőek azok a szolgáltatások, amelyeket itt nyújtanak a gyerekeknek.

„Megértjük a szülők tiltakozását, ezért tárgyaltunk a képviselőkkel, úgy véljük, a szülőknek nem kellene ráfizetni arra, hogy csak egy óvodában kapják meg az adott szolgáltatást” – nyilatkozta Aufrichtová.

A polgármester hozzátette, hogy véges az óvodák befogadóképessége, ezért elsősorban azoknak kell helyet nyújtani, akik a városrészben fizetik az adókat, viszont hangsúlyozta Pozsony történelmi, multikulturális jellegét. 


Megtérítik az emelt díjat


A helyi önkormányzat tagjai 20 ezer eurós kerettel gazdálkodhatnak, amelyet saját megfontolásuk alapján költhetnek el a városrész fejlesztésére. Grendel Gábor, a városrész önkormányzati képviselője saját keretéből kifizeti a járulékok emeléséből adódó többletköltséget. Így azok a szülők is 45 eurót fizetnek majd az óvodalátogatásért, akiknek nem a városrészben van állandó lakhelyük. Grendel szerint jogos, hogy lakóhelyük alapján megkülönböztetik a szülőket, de nem igazságos a magyar gyerekek szüleitől is emelt díjat kérni, ők ugyanis csak két magyar nevelési nyelvű óvoda közül választhatnak a fővárosban.

„Csak az Óvárosban és Pozsonypüspökin van magyar nevelési nyelvű óvoda, ezért megérdemlik a szülők, hogy ne kelljen többletköltséget fizetniük, de a városrész számára is igazságos, ha megkapja a pénzt. Örülök, hogy megoldást találtunk erre a problémára” – fogalmazott a képviselő.

Grendel Gábor eredetileg a Duna utcai játszótér felújítására szánta a teljes képviselői keretet. A döntés értelmében 15 ezer euró jut a játszótérre és 5 ezer az emelt óvodai költségek finanszírozására. 


A szülők elégedettek


A képviselő elmondta azt is, hogy további tárgyalásokat kezdeményeznek a főváros vezetésével, de ha nem sikerül megegyezni, akkor minden évben hajlandó hozzájárulni a magyar gyerekek óvodáztatásához. Az Augusztus 29. utcai óvodában két magyar és két szlovák nevelési nyelvű osztály van. Jelenleg hetvenkét magyar gyerek látogatja, közülük harmincnyolcat érintett volna hátrányosan a rendelet. Néhányuk azonban szeptemberben elballag.

„Meglepett ez a megoldás és nagyon örülök neki. Érthető az emelés, hiszen minden drágul, de a plusz 15 euró sokkal elviselhetőbb, mint a havi 60 eurós emelés” – nyilatkozta lapunknak Esztergályosné Dobai Júlia, akinek gyereke a magyar óvodát látogatja.


Pozsonypüspöki is emel


A közelmúltban Pozsonypüspökin is hasonló határozatot hagyott jóvá a helyi képviselő-testület. „Az emelkedő árak logikus következménye, hogy drágul az óvodalátogatási illeték. A képviselő-testület a múlt héten fogadta el az erről szóló általános érvényű rendeletet” – közölte Pék Zoltán, a városrész polgármestere. Elmondta, voltak ugyan negatív visszhangok, de a szülők nem tiltakoztak tömegesen az emelés ellen. A városrész honlapján megtalálható rendeletből kiderül, hogy az eddigi 20 euró helyett szeptembertől havonta 30 euróra emelkedik az óvodalátogatási illeték ebben a városrészben. Pozsonypüspökin évente körülbelül harminc gyerek jár a magyar óvodába, kétharmaduk nem helyi lakos.

Grendel Gábor
Pozsony-Óváros önkormányzati képviselője 


Miért döntött úgy, hogy segít megoldani a problémát?
Több óvárosi szülő is segítséget kért a városrész vezetésétől és tőlem mint városi képviselőtől. A megkeresések után megszólítottam Zuzana Aufrichtová polgármestert, és vita nélkül, azonnal közös nevezőre jutottunk. Csak a forrást kellett megtalálni a különbözet megtérítésére. Mivel villámgyors megoldásra van szükség, abban állapodtunk meg, hogy az ún. képviselői keretből finanszírozom a különbözetet.

Mennyire tartós ez a megoldás?
Az 5 ezer euró fedezi a következő tanévre vonatkozó díjemelés költségét. A jövőben megpróbálunk egyezségre jutni a fővárossal, vagy Pozsony megye vezetésével. Az Óváros több pozsonyi városrész kötelességeit is magára vállalja, így megalapozott az a kérés, hogy ne csak az Óvárosnak kelljen finanszírozni az óvoda fenntartását, hanem a megye is kivegye a részét a költségekből.

Tárgyaltak már a megyei 
önkormányzattal?
A polgármester asszony már felvetette a témát, de egyelőre a folyamat elején járunk.

Ön is jelen lesz ezeken a tárgyalásokon?
Elképzelhető, hogy igen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?