Dráma a Pozsony-Kassa járaton: halálos fenyegetés, két halott

Senkőc (Šenkvice) |

<div>Október 25-én, vasárnap drámai események zajlottak az egyik Pozsony és Kassa között közlekedő vonat büfékocsijában - tájékoztatott Michal Szeiff, a pozsonyi rendőrség szóvivője.</div><div>&nbsp;</div>

A büfékocsiban előbb két férfi vitatkozott egymással, majd egyikük kést rántott, és halálosan megfenyegette a vagonban tartózkodó többi utast, valamint a felszolgálókat. A kést többször belevágta a bárpultba. A másik férfi eközben kiugrott a vonatból és a szomszédos vágányra esett, ahol elütötte őt egy éppen akkor érkező, Zsolna felé közlekedő vonat. Az egyik utas megpróbálta megakadályozni, hogy a férfi kiugorjon. Miután nem járt sikerrel, meghúzta a vészféket. A késsel fenyegtőző férfi feltehetőleg szintén kiugrott a vonatból a büfékocsi hátsó ajtaján. A holttestét a vágány mellett találták meg a bazini járásbeli Senkőc (Šenkivce) mellett.  A Senkőc és a Cífer közötti szakaszt ideiglenesen lezárták. A vasúti rendőrség eljárást indított halálokozás és életveszélyes fenyegetés ügyében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?