Érsekújvár. A parkolódíjat a helyi adókról és illetékekről szóló törvény módosítása miatt a közeljövőben már nem a város, hanem az önkormányzat által 1993-ban létrehozott Érsekújvári Lakásvállalat fogja kezelni. A helyi képviselők erről a legutóbbi testületi ülésen döntöttek.
Drágulhat a parkolás Érsekújvárott
Érsekújvárban 2004 decemberében a korábbi tíz koronáról húszra emelték a városi parkolás óradíját. Jövő évtől várhatóan 19 százalékkal, tehát az áfa értékével – amelynek fizetője az Érsekújvári Lakásvállalat – növelik a parkolási díjat. Budinský Imre cégigazgatótól megtudtuk, a gépkocsivezetők továbbra is a parkolókban elhelyezett automatákban válthatnak jegyet, ám az eddigi összegért kevesebb ideig vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A meglévő parkolóhelyek átépítésére és új automaták beállítására idén egy-, jövőre félmillió koronát szán a város vezetése.
Az autóbusz-pályaudvarnál álló lakóházak közelében idén kétmillió, az elkövetkező két évben további négy-négymillió korona ráfordítással korszerű parkolók létesülnek. Az Érsekújvári Lakásvállalatot 1993-ban hozta létre a város önkormányzata, akkori fő feladata a városi lakások kezelése volt. Négy évvel később szállítási és karbantartási szolgáltatásokkal bővítették a cég tevékenységét, 1999-től pedig hő előállítással és energiaszolgáltatással is foglalkoznak. A céget 2003-ban összevonták a városi idegenforgalmi igazgatósággal, majd 2004-ben a lakáskezelő és hőszolgáltató rész különvált, és Bytkomfort Kft. néven vált ismertté. Az Érsekújvári Lakásvállalat jelenleg a városi termálfürdőt, a fedett uszodát és a műjégpályát üzemelteti, valamint a városi zöldterületeket gondozza. (száz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.