Drágul a városi tömegközlekedé

Léva. Tegnaptól két koronával drágább a helyi autóbuszjáratokon a jegy. Négy év után először emelkedik a városi tömegközlekedés díjszabása a járási székhelyen. 2004-től a felnőttjegy ára 10 korona volt, tegnaptól 12 koronáért lehet utazni, a féljegy is drágul, az eddigi öt korona helyett hat koronába kerül.

Léva. Tegnaptól két koronával drágább a helyi autóbuszjáratokon a jegy. Négy év után először emelkedik a városi tömegközlekedés díjszabása a járási székhelyen. 2004-től a felnőttjegy ára 10 korona volt, tegnaptól 12 koronáért lehet utazni, a féljegy is drágul, az eddigi öt korona helyett hat koronába kerül. Többet fizetnek az utazási kártya tulajdonosai is, számukra az eddigi 9 korona helyett 10 koronába kerül egy út.

A városi hivatal szakemberei az áremelést több okkal magarázzák. Egyrészt az eltelt évek alatt jelentősen nőtt az infláció mértéke, s a jegyárak ezt nem követték, másrészt az önkormányzat és a szolgáltató az érsekújvári SAD között 2008-ban kötött szerződés nem tartalmazza a meglehetősen elöregedett géppark megújításának a költségeit. Az autóbuszok lecserélése már időszerű lenne, hiszen az átlagéletkoruk 16,5 év. Az árak emeléséből hozzávetőleg hatszázezer koronás többletbevétellel számolnak, s ezt az összeget a szolgáltató két vadonatúj, korszerű akadálymentes autóbusz megvásárlására javasolja fordítani, természetesen havi részletfizetéses törlesztéssel. Az euró tervezett bevezetése is pluszköltségeket jelent, hiszen le kell cserélni az összes jegykiadó automatát, mivel azok nem alkalmasak az átállításra. Erre az elengedhetetlen befektetésre ez év közepén kerül sor. Ugyancsak az euró bevezetése miatt az autóbusz-közlekedési vállalat azt szeretné elérni, ha minél többen áttérnének a kézpénzes fizetésről az utazási kártya használatára. Ezért a kártyával vásárlóknak jelentős mértékben, két koronával olcsóbb lesz a jegy, mint a készpénzzel fizetőknek, a szolgáltató így is motiválni akarja az utasokat, hogy ezt a fizetési módot válasszák. A kártyás megoldás a forgalmat is gyorsíthatja, hiszen nem kell a sofőrnek aprópénzt számolgatnia.

Zuzana Ürgeová, a városi hivatal munkatársa lapunknak elmondta, a 2008-as évre szóló költségvetésben 3,5 millió korona van elkülönítve a városi tömegközlekedésre, ez az összeg a szolgáltatás biztosításából származó veszteségeket téríti az autóbusz-közlekedési vállalatnak.

Az elmúlt időszakban többnyire hárommilió korona körül mozgott ez az összeg, de az idei év januárjától az eddigi kilenc járat mellé egy tizediket is beiktattak, ez az autóbusz zömében a városrészekből szállítja az iskolásokat a városi tanintézményekbe, s ezért emelkedtek a költségek mintegy félmillió koronával. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?