<p>Rozsnyó. A krasznahorkaváraljai képviselő-testület döntése értelmében már nem jutnak hozzá 0,66 eurós négyzetméteráron a telkekhez azok a helyi romák, akik korábban engedély nélkül építkeztek a várhegy tövében álló telepen. A község vezetése az igazságosságra hivatkozva leállította a telkek áruba bocsátását.</p>
Döntött a testület: drágulnak a krasznahorkai telkek
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
A két és fél ezres lélekszámú Krasznahorkaváralja mintegy 900 lakója él a romatelepen. A területnek több tulajdonosa van – egy része a községé, ugyanakkor Marián Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽS NS ) vezérének is van itt telke. A községi részen álló házak tulajdonosai közül eddig tizennégyen vásárolták meg az általuk évtizedek óta használt területet, további kilenc személy pedig jelezte a községi hivatalnak, hogy egy korábban elfogadott határozat értelmében 20 koronás, azaz 0,66 eurós négyzetméteráron megvenné a telket, amelyet beépített. A határozat eredetileg ez év végéig lett volna érvényben, ám a képviselő-testület hatályon kívül helyezte.
„A plénum úgy döntött, hogy a vételár megállapítását szakértőre bízza; jómagam igazságosnak tartom ezt a hozzáállást” – idézte Bollo Pétert (Híd), a község polgármesterét a Korzár című regionális napilap. – Néhány napja átadtuk a szükséges dokumentációt a szakembernek. Eredményt egyelőre nem tudok közölni.”
Ladislav Gulykáš a romatelep azon lakosainak egyike, aki kérvényt nyújtott be 237 négyzetméternyi terület megvásárlására. Nincsenek rendezetlen számlái a községgel szemben – nem úgy a lányának, aki ugyan nem lakik nála, ám ott van az állandó lakhelye, és tartozást halmozott fel. „Emiatt elutasították a kérelmemet. Helytelennek tartom ezt a hozzáállást, továbbra is kitartok amellett, hogy rendezem a telek tulajdonjogát” – közölte. Darvaš Róbert, a krasznahorkai képviselő-testület egyetlen, romatelepen élő tagja úgy nyilatkozott: egyedül ő áll ki a romák érdekei mellett, ám a többség leszavazta.
A helyi vajda, Gunár Lajos úgy véli: a település képviselői Marián Kotleba hatása alatt állnak. „Érthetetlen számomra, miért hagyják, hogy egy idegen parancsoljon nekik” – mondta. A kérdésre, hogy a helyi romák miért nem rendezték az általuk illegálisan használt telkek tulajdonjogát már korábban, azt válaszolta: a telep 900 lakosa közül mindössze nyolcnak van munkája, így nincs miből fizetniük a tulajdonosnak. Kotleba az ügy kapcsán megjegyezte: azért indítványozta, hogy szakértő állapítsa meg a telkek árát, mert a korábbi helyzet diszkriminatív volt azokra nézve, akik piaci áron vásároltak Krasznahorkaváralján telket. A településen jelenleg tíz eurónál többe kerül az építkezési telek négyzetmétere; mivel a romatelep külterületen található, vélhetően ennél alacsonyabb árral lehet számolni. (korzár, la)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.