Dokumentációs központot hoznak létre

Komárom.

Komárom. Pályázatot hirdet a Never Again Polgári Társulás (NAPT) és a Szüllő Géza Polgári Társulás a Beneš-dekrétumok, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács határozatai következében kisemmizett, deportált és kitelepített csehszlovákiai magyarok sorsát bemutató riportfilmek és írásos riportok, interjúk készítésére – tájékoztatta lapunkat a társulásokat képviselő Fehér Csaba. Külön-külön kategóriát alkotnak az alapiskolások, a középiskolások és a felnőttek. A kisfilmek esetében az időtartam 10 perc, az írásbeli munkák esetében a terjedelem 8 gépelt oldal. A pályamunkákat nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról is várják; a legjobbakat jutalmazzák.

Mint megtudtuk, az össze?gyűlt anyag egy dokumentációs központ alapjául szolgál majd. „Szeretném leszögezni, ezzel semmiképpen sem a levéltárak feladatát akarjuk átvenni – mondta Fehér Csaba. – Elsősorban az egyéni sorsokon, visszaemlékezéseken keresztül kívánjuk megörökíteni az adott kor történéseit. Emellett a központ foglalkozik majd az írásos dokumentumok, fotók, újságcikkek és filmfelvételek gyűjté?sével és feldolgozásával is. Németországban létezik a szudétanémetek sorsát feldolgozó központ, annak mintájára szeretnénk mi is létrehozni a kitelepítések, deportálások időszakát dokumentáló központot.” A pályázatot még idén kiértékelik.

Fehér Csaba elárulta azt is, hogy sikeresen zajlik a volt Csehszlovák Köztársaság magyar és német nemzetiségű polgárainak erkölcsi és anyagi kárpótlása céljából útjára indított aláírás?gyűjtést. (vkm)

Öt témakörben várják a munkákat

A pályázatot az alábbi témakörökben írta ki a Never Again Polgári Társulás és a Szüllő Géza Polgári Társulás: Űzött vadként a szülőföldön; Internálótáborok világa; A kényszermunka kegyetlen útján; Menekülés a reszlovakizációba; Élet az új hazában. A beküldési határidő: 2008. augusztus 31. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?