Digitalizálják a költő hagyatékát

Nagykapos |

<p>A Nagykapos és Vidéke Társulás digitalizálni szeretné a helyi magyar közösségi házban őrzött Erdélyi János-hagyatékot azzal a céllal, hogy a város híres szülöttjével kapcsolatos anyagok az érdeklődők számára szélesebb körben is hozzáférhetővé, illetve kutathatóvá váljanak.</p>

 

Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke társulás elnöke lapunknak elmondta, az 1814-ben született költő, filozófus és néprajzkutató tiszteletére a városban már 1894-ben emléktáblát avattak, és 1964-től minden évben megtartják a Nagykaposi Csemadok-alapszervezet által szervezett Erdélyi János Napokat is. 1965-ben a helyi kultúrházban egy emlékszobát rendeztek be, melynek azóta is évről évre egyre bővülő anyagát a költő két unokája – Erdélyi Zsuzsanna és T. Erdélyi Ilona – bocsátotta a helyiek rendelkezésére. A különböző könyvkiadványokból, kéziratokból, festményekből, fényképekből, levelekből, jegyzetekből és más kordokumentumokból összeállított tárlat 2003 decemberétől, az intézmény megnyitásától, a magyar közösségi házban lévő állandó kiállításon tekinthető meg. 1968-ban Erdélyi János halálának 100. évfordulója alkalmából a református templom előtti parkban szobrot állítottak a költőnek, melyet később az ugyancsak a város e jeles szülöttjének nevét viselő helyi magyar alapiskola kertjében helyeztek el. A nagykaposi Erdélyi-kultusz kialakításában és ápolásában komoly szerepet vállalt a már elhunyt közíró és tanár, Géczi Lajos, aki a közel 50 éves múltra visszatekintő Erdélyi Napokról részletes krónikát vezetett. Gabri Rudolf tájékoztatása szerint a nagykaposi hagyatékot szeretnék digitalizálni, egy weboldal létrehozásával, valamint digitális hang- és képhordozók kiadásával az anyagot a tanárok, diákok, illetve az érdeklődők számára hozzáférhetővé, a szakemberek részére pedig kutathatóvá tenni. A tervek megvalósításához pályázat útján kérnek hozzájárulást.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?