Dermedtség után újraéledő város

Érsekújvár
Érsekújvár |

Vajon hathétnyi kényszerű hibernált állapot után a tegnapi korlátozott boltnyitások visszahozzák az életet a városba? Belvárosi körsétánk során szokatlan pezsgést tapasztaltunk. 

 Már az utunkba kerülő első, nagy áteresztő képességű Vajanský utca is meglepő képpel fogadott. Ott, ahol hosszú napokon át akár andalogva és figyelmetlenül is átmehettünk, most bő fél percet kellett várni az élénk forgalom miatt. A belváros felé vezető utat szegélyező több kocsma és a kaszinó lelakatolt ajtaja azért jelezte, ez még nem a szokványos ügymenet. A Fő térre érve a nagytemplom mellett álldogáló koldus is kifogástalan szájmaszkban nézte a jövés-menést. A téren vagy a korzó irányába tekintve, kis túlzással, hömpölygött a tömeg, szinte elszoktunk 15 vagy 20 ember egyidejű látványától.

Az autójukban ülő városi rendőrök azért figyelték, nem visszük-e túlzásba a tavaszi zsongást. Nem, a hetek alatt belénk égett fékek működtek, a szájmaszk viselete, a távolság betartása mondhatni, példás volt. A korlátozás alól felszabadított üzletek megnyitottak, a könyvesbolt kirakatában a beporosodó földgömböket törölgették (milyen szimbolikus), még a férfiöltönyöket árusító üzlet ajtaján is ott virított, 9 és 11 óra között csak 65 éven felüliek léphetnek be. A papírbolt, az órás, a kézitáskákat árusító szinte hivalkodóan tárva hagyta a vírus elleni harc piktogramjaival tarkított ajtót, mintegy jelezve, az új normalitás korába léptünk. Sőt, az egyik kávézó az ablakon keresztül elvitelre szánt kávéval várta az arra járókat, a sarkon befordulva pedig az albán pékségbe kukkantva láthattuk a vásárlók közötti úgynevezett közösségi távolságtartás szép példáját. Szinte tapintható volt az igyekezet, ahogyan az emberek, ha óvatosan is, de újra birtokukba szeretnék venni a várost.

Reménykedjünk, hogy igyekezetüket siker koronázza..

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?