Deáki, Pered és Zsigárd

Deáki: Az óvodában két csoportban 38 gyerek járt az előző tanévben. Három óvodapedagógus délelőtt két, délután egy öszszevont csoportban foglalkozik a gyermekekkel. Idén tízen ballagtak, mostantól pedig 5 új óvodás van.

Deáki: Az óvodában két csoportban 38 gyerek járt az előző tanévben. Három óvodapedagógus délelőtt két, délután egy öszszevont csoportban foglalkozik a gyermekekkel. Idén tízen ballagtak, mostantól pedig 5 új óvodás van. Vankó Terézia igazgatónőtől megtudtuk, csökken a létszám, például jövőre 17-en mennek iskolába, helyettük azonban jóval kevesebb gyerek várható a nevelési intézménybe. Elképzelhető tehát, hogy a 2005/2006-os tanévtől egycsoportos lesz a deáki óvoda.

Pered: Két csoportban négy óvónő 34 gyerekkel foglalkozik a helyi óvodában. Idén tízen ballagtak, e hónaptól pedig 12 új óvodás van. Szarka Piroska igazgatónő elmondta, tavaly 13, 2002-ben pedig 6 volt a ballagók száma. A létesítmény önálló igazgatással, de a községi hivatal hatáskörében működik. Valaha három óvoda is volt a faluban, mára azonban egy épületben működik a magyar és a szlovák nevelési intézmény, két-két csoporttal. A magyar óvodából a gyerekek általában mind magyar alapiskolába mennek, a szlovák óvodából évente 4-5 gyereket íratnak magyar alapiskolába.

Zsigárd: A helyi óvodában az előző tanévben 21 gyermek volt, és ilyen a létszám most is, mert heten mentek iskolába, de ugyanennyi gyermeket írattak a nevelési intézménybe. Tavaly a beíratottak száma négy volt. A községi hivatal kezelésébe tartozó szlovák és a magyar óvoda külön-külön igazgatással működik, de idén januártól közös épületben vannak. Az egycsoportos magyar óvodában két tanítónő foglalkozik a gyerekekkel. Hakszer Ibolya igazgatónő elmondta, az önkormányzat tervezi, hogy mindkét óvoda az alapiskola épületébe költözik, ahol négy intézmény: a magyar és a szlovák alapiskola, valamint a két óvoda működne. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?