„Daniel Lipšic helyettese voltam”

Különös körülmények között, Moszkvában, egy jutalomkiránduláson értesültem a rendszerváltásról elsős középiskolás koromban. A Malagyozsnaja Szállodában laktunk, ahol akkora poloskák futkároztak, mint a tengerimalac. Valamelyik diáktársam hazatelefonált, tőle tudtuk meg, mi történt otthon. Azután már megfigyelés alatt tartottak bennünket, hivatalos híreket nem kaptunk az akkori Csehszlovákiából. Az oroszok azzal fenyegetőztek, hogy lezárják a határokat. Törölték a történelemóráinkat, a polgári nevelést, de oroszul még ekkor is tanultunk. A középiskolában unalomból elkezdtem angolul tanulni. Főiskolás koromban arról álmodtam, hogy tolmács és fordító leszek, a mai napig nem értem, miként lett belőlem tanár. A középiskolai parlamentben 1992-ben, negyedikesként Daniel Lipšic helyettese voltam. Ő már akkor tudta, mit akar. Engem sohasem vonzott a politika. Az egyetemen nem maradhattam tanársegédként, ezért 1997-ben munkanélküli lettem. Másfél hónap után egyik volt osztálytársam kitalálta, hozzunk létre közösen egy nyelviskolát. Ő időközben elment Angliába, az iskolaalapítással járó gondok pedig rám maradtak. A külföldi beruházók által létrehozott nagy cégek alkalmazottai mellett a kisvállalkozók is nagy hévvel kezdtek nyelveket tanulni. Az utóbbiak később lemorzsolódtak. Az EU-csatlakozást követően, két évig újra eufórikus lesz a hangulat, a legtöbben angolt, olaszt, németet tanulnak. Nyári nyelvtanfolyamunkon tízből öten úgy döntöttek, ĺrországba mennek dolgozni. Az alapiskolákban takarékossági okok miatt nem foglalkoztatnak szakképzett nyelvtanárt, önerőből oktatják az idegen nyelvet – nem mindig jól. A nyelviskolákat kiszorították ezekből az intézményekből. Harminc diákkal indítottuk az iskolát egy tizenkét négyzetméteres helyiségben, ma 420 diákunk van, kinőttük a jelenlegi épületünket. Történt ugyanakkor valami, ami az elmúlt tizenöt év alatt gyökeresen megváltoztatta az életemet: 2001-ben megnősültem. Tavaly megszületett a fiam, Alex, azóta az üzlet és a vállalkozás a második helyre szorult, bár ez nem jelenti azt, hogy nem fejlesztem az iskolát. Számomra a rendszerváltás számos pozitívumot hozott. Ha nem következett volna be, meglehet, valahol egy megkeseredett vasutas lennék, középiskolai tanulmányaiból eredően jobb esetben mozdonyvezető. Szerencsés vagyok, mert nem tartozom ahhoz a generációhoz, amely szinte az egész életét a régi rendszerben élte le. Kicsit irigylem azonban a mai diákokat, mert ha most végezném az egyetemet, biztosan tolmács és műfordító lennék, nem tanár, és bejárnám egész Európát. (száz)