Čuňo hétfőn munkába lép

Kassa. „Köszönöm, hogy szabadon engedtek, hogy ismét embernek, polgárnak érezhetem magam. Polgárnak, aki felkínálta szolgálatait a társadalomnak, idő előtt el lett ítélve, megalázva, és nem magyarázták el neki, miért nincs szükség a szolgálataira” – áll abban az állásfoglalásban, amelyet Eugen Čuňo tett közzé tegnap.

„Ha ma reggel csak egy illetékes is jelezte volna, hogy nem bízik bennem, egy másik nyilatkozatot tettem volna közzé, amely itt lapul a táskámban” – mondta ČuňoA szerző felvételeKassa alpolgármestere hét hónapot töltött előzetes letartóztatásban, a továbbiakban pedig szabadlábon igyekszik tisztázni magát a korrupció vádja alól. Nehezményezi, hogy a sajtóban Vladimír Palko belügyminiszter kijelentéseit alapul véve bűnösként tüntették fel, az ártatlanság vélelmét figyelmen kívül hagyva. Levelében Čuňo azt is közli, hétfőtől ismét munkába áll, mivel sem a városi hivatalnak, sem pedig pártja, az SDKÚ vezetésének nincs kifogása ez ellen. „Ha ma reggel csak egy illetékes is jelezte volna, hogy nem bízik bennem, egy másik nyilatkozatot tettem volna közzé, amely itt lapul a táskámban” – mondta Čuňo, aki változatlanul ártatlannak érzi magát, és állítja, az ominózus napon jogos honoráriumát ment átvenni a KAME cég székhelyére. A cég vezetője értesítette a rendőrséget, így amikor Čuňo átvette a pénzzel teli borítékot, kommandósok csaptak le rá. „Meg se fordult a fejemben, hogy csapdába akarnak csalni” – állítja az alpolgármester, aki szerint ennél a cégnél normális ügymenetnek számított, hogy tartozásaikat nem banki átutalással, hanem készpénzben fizetik ki.

Michal Kravčík városi képviselő, aki polgári társulást alapított és aláírásokat gyűjtött Čuňo és társa szabadlábra helyezése érdekében, precedens értékűnek tartja az ügyet. Szerinte fontos, hogy épp november 17-e környékén, tizenöt évvel a rendszerváltás után egy kis csoportnak sikerült rávilágítania a hazai igazságszolgáltatás visszásságaira. A csoport tagjai több dolgot furcsállnak az ügyben, például azt, hogy a hatóságok előtt hitele van egy olyan koronatanúnak, aki ellen eljárás folyik, és a múltban törvényellenes üzelmeiről volt híres. A kommandósok egyébként röviddel azután törtek rá Čuňora, hogy az egykori jogi tanácsadó a fizetésképtelenné vált KAME cég felszámolását kezdeményezte. „Ha ebben az államban lenne lehetőség a tartozások jogszerű behajtására, akkor ez az eset nem történhetett volna meg” – állítja az alpolgármester felesége. Čuňo az ügy kimenetétől függetlenül a börtönkörülmények javításáért és az emberhez méltó, humánus és európai bánásmódért is harcot kíván indítani. Egyebek mellett azt szeretné elérni, hogy az előzetes letartóztatásban lévőket jobb körülmények között tartsák fogva, mint a törvényesen elítélteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?