Királyhelmec. A helyi kórház, melynek korábban több mint háromszáz alkalmazottja volt – januártól nonprofit szervezetként működik. Az új vezetés első nekifutásra 68 fővel csökkentette az alkalmazottak számát, és az igazgatótanács döntése alapján újabb 22 dolgozót bocsátanak el.
Csökkentették a béreket
Királyhelmec. A helyi kórház, melynek korábban több mint háromszáz alkalmazottja volt – januártól nonprofit szervezetként működik. Az új vezetés első nekifutásra 68 fővel csökkentette az alkalmazottak számát, és az igazgatótanács döntése alapján újabb 22 dolgozót bocsátanak el. További meglepetés is érte a munkavállalókat: „Mivel januártól a kórház nem tartozik a közszolgálati szférába, a 2001. évi májusi szintre, azaz 28 százalékkal csökkentettük a béreket” – mondta Kövér Péter kórházigazgató. Hozzáfűzte: „Úgy tűnt, az érintettek megértették az intézkedést, azt, hogy a kórházat működőképesebbé és gazdaságosabbá kell tenni.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.