Csökkent az akut légúti megbetegedésben és az influenzában szenvedők száma

váróterem k

Az év 13. naptári hetében 17,2 százalékkal csökkent az előző héthez képest az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma. Az influenza és az influenzaszerű betegségek előfordulása 26,4 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) kommunikációs osztálya.

A hét folyamán 34 006 felső légúti megbetegedést regisztráltak. A legtöbb beteg Nagyszombat, a legkevesebb a Trencsén megyében volt. Főleg az öt évnél fiatalabb gyerekek között terjedt a fertőzés. „1156 személynél, a fertőzöttek 3,4 százalékánál járt komplikációval a betegség” – közölte a hivatal.

A 13. naptári héten 2990 influenzás megbetegedést jelentettek, ami az összes fertőzött 8,8 százalékát teszi ki. A legtöbb fertőzött Nagyszombat, a legkevesebb a Kassa megyében volt, főleg az öt évnél fiatalabb gyerekek körében terjedt a fertőzés.

Az említett időszakban 21 oktatási intézmény zártak be. 19 óvodát – négyet Eperjes, hármat Nagyszombat, ugyanennyit Nyitra és Zsolna megyében, kettőt-kettőt Besztercebánya, Trencsén és Kassa megyében, valamint két alapiskolát (Eperjes és Kassa megyében).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?