Csetepaté az Outclaim és Kassa közt

Kassa |

<p>Még mindig nem született döntés a Kassai Városi Közlekedési Vállalat (DPMK) és az Outclaim cég perében. A legfelsőbb bíróság elutasította a közlekedési vállalat fellebbezését, tehát a két fél közti szerződések továbbra is érvényesek.</p>

A felek 2006 tavaszán kötöttek szerződést 12 083 rendbeli bírság behajtására. A fejenként 33 eurós (1000 korona) pénzbüntetés mellett egy-egy potyautasnak a bírósági költségekkel együtt mintegy 266 eurójába (8000 korona) került volna a jegy nélküli utazgatás. Az ügyekkel a bíróság másfél évig nem foglalkozott, a közlekedési vállalat egyetlen fillért sem kapott vissza, ezért 2007 őszén elállt a szerződéstől. Az Outclaim ezt nehezményezte, a cég vezetése szerint a szerződés felbontásával 1 427 338 euró (43 millió korona) kára keletkezett. Ez az összeg mára megközelítőleg 1,6 millió euróra (48 millió korona) duzzadt, és havonta 17 000 euróval (512 142 korona) növekszik. A cég az Európai Választóbírósághoz fordult, mely igazat adott neki, a közlekedési vállalat és a város a járásbíróságon támadta meg a határozatot, ahol még ugyancsak nem született döntés.
Több per is folyik a felek között, az Outclaim jogtalannak érzi a szerződések felbontását, a közlekedési vállalat viszont arra hivatkozik, hogy a cég nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Lucia Mihóková, a polgármesteri hivatal szóvivője közölte, az Outclaim folyamatosan félreinformálja a nyilvánosságot. „A legfelsőbb bíróság eljárási hibákra hivatkozva utasította el fellebbezésünket, a lényeggel nem is foglalkozott“ - áll a tegnap kiadott közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?