Csallóköziek teremfocija

Dunaszerdahely. Szombaton a nyárasdi sportcsarnokban immár tizenharmadszor mérik össze tudásukat a csallóköziek a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség teremtornáján, melyen az előző évekhez hasonlóan ismét nyolc csapat vesz részt. „Továbbra is szeretnénk szavatolni a színvonalat, egyben motiválni a legjobbakat.

Dunaszerdahely. Szombaton a nyárasdi sportcsarnokban immár tizenharmadszor mérik össze tudásukat a csallóköziek a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség teremtornáján, melyen az előző évekhez hasonlóan ismét nyolc csapat vesz részt. „Továbbra is szeretnénk szavatolni a színvonalat, egyben motiválni a legjobbakat. Ezért az őszi idényben elért helyezéseket vettük figyelembe a csapatok kiválasztásánál. A területi elitmezőny 1–6. helyezettje mellett a II. osztály pozsonyeperjesi, valamint a III. osztály sárréti éllovasát hívtuk meg a tornára, melynek már a csoportbeosztását is elkészítettük” – nyilatkozta lapunknak a kiválasztás kritériumáról Borbély Jenő, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség titkára.

Megtudtuk, a kollektívák előbb a csoportokban körmérkőzéses rendszerben mérik össze tudásukat, a folytatásban pedig a helyosztókra kerül sor. Egy-egy csapatban egyszerre egy kapus és négy mezőnyjátékos juthat szóhoz, a meccsek játékideje 24 perc, térfélcsere nélkül. A szervezők ezúttal is megjutalmazzák a 10 órakor kezdődő megmérettetés legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét. (ái)

KIK INDULNAK?

A csoport

Okoč-Sokolec

Báč

FK Zlaté Klasy

JahodnáB csoport

Lehnice

Štvrtok na Ostrove

Kostolné Kračany

Blahová

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?